Overwatch - Egy játék ami nem ereszt

2018. Március 27.

A Blizzard hosszú évek óta az a fejlesztőstúdió, akiknek a játékai játékszáma rohamosan növekszik folyamatosan. A World of Warcraft-nak stabil 10 millió játékosa van, a Diablo 3 is minimum ennyivel büszkélkedhet, a Heroes of the Storm már túllépte az 5 millió aktív játékost, és a Heatstone is már több millió fölött jár. Ebből adja magát, hogy a Blizzard bármihez hozzá ér, az arannyá válik. A WoW sikere után egy még nagyobb projektbe kezdtek a Blizzard emberei, ez pedig a TITAN. A TITAN egy Wow-hoz hasonló MMO RPG lett volna, rengeteg fajta játékkal benne. Volt a játéknak egy történetmódja, ami az egész világot, és a történetét bemutatta volna, ezt keverték az MMO világgal, és rengeteg külön szegmense is lett volna. Volt egy multiplayer FPS része is a játéknak ahol különböző arénákban kellett pontokat foglalni, és egymást lelőni. A TITAN végül túlnőtt a Blizzard erőforrásain, ezért kivették a játékból a legjobban működő részt, tökéletesítették a játékmenetét, és külön játékként kezdtek rá gondolni. Ez a játék multiplayer FPS része volt, amit ma úgy hívunk, hogy Overwatch.

Az Overwatch 2016. május 30.-án jelent meg PC-re, PS4-re, és Xbox One-ra. Egy csapat alapú multiplayer FPS játékról van szó, ami a játékmenetével, és karaktereivel domborít igazán. A játékosok a kör elején választhatnak az alap 21 hős valamelyikéből, akik 4 csoportra vannak felosztva. Vannak az Offensive (támadó) hősök, akik inkább a tűzerejükkel, és a képességeikkel képesek megrohamozni az ellenfelet. A második kategória a Defensive (védekező) harcosoké, ők leginkább csapdákat, és lassító eszközöket használnak, hogy a támadók ne érjék el a céljukat. A harmadik csoportban vannak a tankok, ők felelősek a csapat védelméért, és nyelik el a legtöbb lövést, hogy a többiek célba érjenek. Az utolsó kategória a Support (támogató), feladatuk pedig az, hogy életben tartsák a többi hőst, vagy segítsék őket a nehéz helyzetekben, akár élettel, akár a támadásuk érősítésével. A legtöbb játékmódban a kör elején minden hősből egyet lehet választani, így nagyon fontos, hogy minden kategóriából legyen legalább 1 karakter, de ha nem olyan csapatot állítunk össze, akkor a játék figyelmeztet is, hogy túl kicsi a csapat tűzereje, túl sok a sniper, vagy, hogy nincs healer, vagy a tank a csapatban. Érdemes ezekre a figyelmeztetések odafigyelni, hacsak nem egy olyan csapat vagyunk, akiknek még a szívverésük is egyszerre dobban, akkor nem kell komolyan venni ezeket. Ezután kezdődik a felkészülés, de ez is játékmódtól függ.

Az alap Quick Play játékmódban 4 féle játékkal találkozhatunk az első az Assault, ahol az „A” és „B” pont található, és védekező csapat feladata hogy megvédje az „A” pontot. Ha ez nem sikerül, akkor jön a „B”. A kör elején a védekező csapatnak 60 másodperce van felkészülni a támadókra, addig a támadók a kezdőpontjukon várnak, és ezt az 1 percet a taktika kialakítására lehet áldozni. A kör kezdetén 5 perc van bevenni az első pontot, ha ez sikerül, a megmaradt időhöz hozzáadódik újabb 5 perc. A második játékmód az Escort névre hallgat, itt egy kocsit kell betolni a célba 2 checkpointon keresztül, a tolás gyorsasága attól függ, hogy hányan állunk a kocsi mellett, de a védekező csapat ezt is tudja blokkolni, ha akár 1 ember is odajut a kocsi mellé, akkor Contest van, és a jármű azonnal megáll. Mindkét csapatnak itt is 60 másodperc áll rendelkezésre a felkészüléshez. A harmadik egy hibrid játékmód, ez az Assault/Escort, ami a nevéből adódik, először el kell foglalni egy pontot, majd ha ez sikerült, akkor a kocsit kell betolnunk a célba. A negyedik pedig a Control névre hallgat, itt fél perc felkészülésre van lehetőség, és a 1 pontért megy a küzdelem. Minden pálya 3 szakaszból áll, és ezeken kell legalább 2 meccset megnyernünk.

Általában 10 perces meccsekre lehet számítani, ám ott van még az OVERTIME. Ha a támadó csapat valamelyik tagra a pont/kocsi közelében van, akkor az idő lejárta után egy utolsó lehetőségként még így győzelemre lehet vinni a csapatot.

A pályák változatosak, különböző országokban eshetünk egymásnak, és minden pálya a saját országa jellegzetességeit vonultatja fel. Az angliai King’s row-n például egy emeletes piros busz áll a kezdőpont előtt, és szűk macskaköves utcák várnak minket rengeteg sikátorral, míg az egyiptomi Temple of Anubis-on hatalmas boltívek, nagy terek, és oszlopos folyosók várnak minket, az Orosz Volskaya Industries nevű pályán pedig havas terek, és egy gyárépület tárul a szemünk elé, ahol keveredik a múlt és a jövő építészete. A pályák legalább annyira változatosak, mint maguk a karakterek, akiknek mind különböző képességeik vannak. Lássuk, hogy kik állnak rendelkezésre:

Támadó (Offensive):

-Genji: A ninja. Hanzo testvére, képes shurikent dobni, akár sorban 3-mat, vagy egy vonalban egyszerre, visszaverheti a lövedékeket egy pár másodpercig, képes vágni egyet a késével előreugorva, és tud duplát ugrani plusz falat mászni. Ultija a Dragonblade, amivel előkapja a kardját, és egy suhintással rengeteg életet le tud venni.

-Mcree: A vadnyugati pisztolyhős. Elsődleges tüzelésével lő egyet, a másodlagossal pedig azonnal kiüríti a tárat, ha a tár kiürül, akkor a vetődéssel azonnal újratölthetünk, vagy a villanással képes megbénítani az ellenfelet pár másodpercre. Ultija a Deadeye, amikor célzás nélkül ürítjük ki a tárat, ami azonnal halálos sebet okoz.

-Pharah: A légi védelmező. Pharah jetpackjével, és rakétavetőjével vigyázz fentről mindenkire. Képes szétrobbantani az egy tömegben lévő embereket egy lökéssel, és ha az ultija betöltődik, akkor rakétaesőt zúdít az ellenfelekre.

-Reaper: A nyers erő. Reaper két shotgun-nal nyomul végig a pályán, és minden lövéssel, amivel sebzést okoz, életerőt tölt vissza. Emellett képes szellem módba váltani, itt nem hat rá semmi, és sebezni sem lehet. Képes teleportálni is, és az ultija a Death Blossom azonnal halálos is lehet, mert minden irányba sebez.

-Soldier 76: A katona. Soldier a tipikus FPS játékok főszereplője, tud sprintelni, gránátvetős fegyvere van, és egy kisebb körben healelni is képes. Ultija a Tactical Visor elsütésekor nincs is szükség célzásra, azonnal eltalálunk bárkit, aki a szemünk elé kerül.

-Tracer: A gyorsaság. Tracer képes kisebb távon teleportálni az általunk húzott irányba, és képes visszatekerni magát az időben. Két kis gépfegyvere van, ami közelről rendkívül veszélyes. Ultija a Pulse Bomb, amit eldobva a legközelebbi tárgyhoz, vagy emberhez odaragad, és egy kisebb hatótávban robban.

Védekező (Defensive):

-Bastion: A fegyver. Bastion maga a minigun. Sétáló üzemmódba egy gépfegyverrel tudunk lőni, ám egy gombnyomással átválthatunk turret módba, ahol a gépfegyver is golyószóróra vált. Képes magát gyógyítani, ultijával pedig tankká tud alakulni, aminek akár 1 lövése is meccseket dönthet el.

-Hanzo: A sólyomszem, Genji testvére. Hanzo íjjal, és nyilakkal segíti a csapatot, és a nyilainak különböző tulajdonságai lehetnek. Az egyik ilyen lehetőség, hogy ellőjük, és a becsapódástól számított 10-15 méteren belül mutatja az ellenfeleket akár falon keresztül is, a másik pedig minden irányba szétpattanó nyilakat lő ki, ami beltérben biztosan nem fog örömet okozni. Plusz falmászásra is képes, mint testvére. Ultija a Dragonstrike pedig a nyíl irányát követő sárkányszellemek jellemzik, akik végigmennek mindenen, ami előttük van.

-Junkrat: Az őrült. Junkrat a védekezés alapköve, alap fegyvere egy gránátvető, mellette használhat medvecsapdát, és 2 bombát is. Ultija a Rip-Tire, aminek elsütésével egy „Fire int he hole!” kiáltás után útnak indítunk egy  robbanó kereket, amit mi irányítunk.

-Mei: A fagyos szívű. Mei fegyvere elsősorban fagyaszt, ami lassítja az ellenfelet, másodlagos tüzeléssel pedig egy jégcsapot lő ki. Ha szorult a helyzet egy jégburába bújhatunk, ami az életünket is tölti, ha pedig szeretnénk idegesíteni az ellenfelet, elég felhúzni egy jég falat, ami jó pár másodpercre megakasztja az ellent.

-Torbjörn: Az ezermester. Elsődleges tüzelésével olvasztott fémet lő ki, másodlagossal pedig sörét szerűen távozik a fegyverből. Le tud tenni egy turretet tetszőleges helyre, és kalapácsunkkal pedig fejleszteni is tudjuk. Ultija a Moltencore lángra lobbantja mind hősünket, mind a turretet, így halálos kombóvá válnak.

-Widowmaker: A mesterlövész. A jól ismert mesterlövészpuskát használja ez a hölgy, mellé kapott egy kampót, amivel a legmagasabb helyekről oszthatjuk a halált, és szerencsére hátba se tudnak támadni, mert van egy csapdánk is, ami mérgezi az ellenfelet. Ultija megmutatja az ellenfelet a falon keresztül az egész csapat számára.

Tankok:

-D.va: A játékos. Legnagyobb erőssége a mechája, aminek két minigun van a kezére szerelve, és a vállából rakétákat tud lőni. Védekezni a Defense Matrix-szal tud, ami elnyeli a támadásokat. Rakétái segítségével tud repülni, és ha a mecháját szétlövik, akkor abból ki tud ugrani, és ha elég ideig életben marad, akkor le is hívhat egy újat. Ultija a mecha önmegsemmisítője.

-Reinhardt: A pajzs. Legfontosabb fegyvere a kalapácsa, amivel tud csapkodni, és a tűzgolyót lehet vele ellőni. A hátán található rakétával ki tudja magát lőni előre, és tarol, mint egy gyorsvonat. A kalapácsa mellett van egy pajzsa is, amivel a csapatot tudja segíteni, hogy be tudjanak bárhová vonulni. Ultija egy földre csapás, ami a környező ellenfeleket megfekteti, és jó pár másodpercig a földön maradnak.

-Roadhog: A disznó. Elsődleges tüzelése egy shotgunra emlékeztet, felforrósított szemetet lő. Másodlagos tüzeléssel messzebbre tud lőni, azonban kisebb adagot. Kampójával közel tudja rántani bármelyik ellenfelet, és healelni is tudja magát. Ultija egy sorozatvető, ami sebzi, és hátralöki az ellent.

-Zarya: Az Orosz. Fegyvere egy lézert lő ki, amivel minél tovább lövünk, annál erősebb, másodlagos tüzeléssel pedig egy bogyót lő ki, ami lök, és sebez. Képes magára, és a csapattársakra is pajzsot húzni, ami szintúgy a fegyverét erősíti. Ultija egy bogyót lő ki, ami a környező ellenfeleket odahúzza, ezzel egy teljesen kiszolgáltatott helyzetbe juttatja őket, főleg hogy senki nem tud menekülni belőle.

Támogatók (Support):

-Lúcio: A DJ. Hanghullámokat tud lőni, ami sebzi az ellenfelet, másodlagos lövéssel pedig lökni lehet. Egy gombnyomással válthatunk, hogy a 10 méteres körzetünkben lévő társakat gyorsítjuk, vagy healeljük. Ultija elsütésekor mindenki életét megötszörözi, és maximumra tölti.

-Mercy: Az orvos. Legfőbb fegyvere a botja, amivel a csapattársakat lehet healelni, vagy erősíteni a támadását. Szárnyaival rá tud repülni a másikra, hogy minél gyorsabban tudjunk mozogni az emberek között, akiket fél percenként fel is lehet éleszteni. Ha támadásra van szükség, akkor van egy pisztolyunk is, és az ulti aktiválásánál pedig minden képességünk azonnal elérhető, nem kell rájuk várni, tudunk repülni, és fegyverünk sem fog kifogyni, amíg tart a hatása.

-Symmetra: A segítő. Fegyverével képes egy követőlézert kilőni, ami szívja az ellenfél életét, másik tüzelése pedig egy gömb, ami egyenes irányba halad, és sebez. Képessége a pajzs, ami a gömbhöz hasonlóan előre lebeg, és így védi a csapatot. Képes lézereket lerakni, összesen 6 darabot. Ultija egy teleport, aminek az egyik fele megjelenik a kezdőponton, és az általunk lerakott helyen lesz a másik fele, ezzel megspórolhatjuk a sétálást csapatunknak, ami egy OVERTIME-nál döntő lehet.

-Zenyatta: A bölcs. Bogyókat lövöldöz, amit másodlagos tüzeléssel be tud tölteni, és egyszerre 5-öt lő ki. 2 különleges bogyót is tud lőni, az egyiket a csapattársakat lehet healelni, a másikkal pedig az ellenfelet lehet gyengíteni, úgy, hogy minden bekapott lövés duplázódik. Ultija elsütésével egy bizonyos körön belül folyamatosan tölti a csapattársak életét, így amíg tart az ulti mindenki halhatatlan.

Ők lennének a kezdő karakterek, és ebből látszik is mennyire változatosak, és hogy senkinek nincs ugyan olyan képessége, mint a másiknak. Mindenki teljesen más játékstílus, és bármelyik karakterrel játszunk, egy teljesen más arcát látjuk a játéknak, más taktikát használunk, máshogy gondolkodunk. Érdemes minden karaktert néhányszor kipróbálni, hogy ismerjük a praktikákat, kis egérutakat.

A megjelenés után sem hagyták magára az Overwatchot a készítők, azóta is folyamatosan kapjuk a tartalmakat, azóta 10 pálya érkezett, a meglévő 12höz, és 6 új karaktert, mindössze 2 év alatt. Vannak különböző események is, amelyek időszakosak, ilyen lehet a kínai új év, a karácsony, vagy a halloween. Minden eseménynek külön játékmódjai vannak, A halloween-i eventen például egy kaput kell megvédenünk a hullámokban érkező robotoktól miközben egyre borzalmasabb szörnyek támadnak ránk.

De nem csak a játékosokat, hanem az E-sport világát is meghódított a játék, jelenleg a 8. szezonja fut a Competitive season-nek. Nemrég bekerült az Overwatch League, ami lehetővé teszi, hogy a versenyeken kívül is meg legyen az a hangulat, mintha a versenyen lennénk, és ehhez minden eszközt megadnak a készítők. Beöltözhetünk kedvenc csapatunk színeibe, és olyan spectator módot kapunk amilyet a világversenyeken is használnak.

A mai napra 25 milliós játékosbázist tudhat magának az Overwatch, és ez csak növekedni fog, mert egyre többen kóstolnak bele ebbe a világba, és ha egyszer beszippant, soha nem fog elereszteni. Ahogy ezt a Blizzard játékoktól megszoktuk.

„A világnak mindig szüksége van hősökre!” – Tracer

 

Kiemelt termékek