Need for Speed - Száguldás, NFS szerelem

2018. Március 29.

A Need for Speed széria a 90-es évek óta az élen van a videójáték iparban, és nincs olyan ember, aki ne tudná, miről van szó, ha valaki kiejti a címét vagy annyit mond NFS. Eljött az ideje, hogy visszatekintsünk, honnan indult a sorozat, és hogy merre mehet tovább. Jó szórakozást!

The Need for Speed (1994)

Az első NFS korszakalkotó volt a maga idejében a rendkívül élethű és valós vezetési élménynek köszönhetően, és ehhez társult még a nagyszerű hangulat. Országutakon, kanyonokon keresztül menekültünk a rendőrök elől, az autókat kerülgetve. A maga idejében ez volt a nagybetűs autós játék. Egyedül a grafikai megvalósítás volt kicsit kopottas, ám a komolyabb hardverek megjelenése után ez a probléma is megoldódni látszott, ráadásul úton volt a folytatás is.

Need for Speed 2 (1997)

A második rész nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket. Grafikai szempontból szemkápráztató volt, a játékmenetről ezt nem lehet ilyen nyugodt szívvel elmondani. 2 játékmóddal találkoztunk, az egyik az Arcade, ahol a fékevesztett szálguldáson volt a főszerep, egy ehhez passzoló árkádosabb irányítással, a másik játékmód pedig a Simulation, ami sajnos már nem sikerült annyira jól, mint az előző. Az árkádos irányítást szimplán megnehezítették, nem volt benne semmi reális. A rendőrös üldözések teljesen eltűntek a játékból, de a folytatás kárpótolt minket.  

Need for Speed 3: Hot Pursuit (1998)

Az első két rész sikere után egyértelmű volt, hogy jön a folytatás, és egy néhány változtatással, de meg is érkezett az első alcímmel ellátott rész, a Hot Pursuit. Újra találkozhattunk rend éber őreivel, akik a továbbfejlesztett mesterséges intelligencia miatt még jobban megizzasztottak minket a Hot Pursuit versenysorozatokon belül, ahol 2 ember menekült a rendőrök elől, és az győzött, aki túlélte, vagy beért a célba elsőként. Ez volt az első NFS, ahol Online is összemérhettük tudásunkat másokkal, ez a lehetőség megelőzte a korát, és az élvonalba repült a széria.

Need for Speed: High Stakes (1999)

A negyedik nem számozott epizód már több változást is hozott a sorozatba, itt törtek először autóink külsőleg, bekerült a karriermód, a helyszín átkerült Amerikából Európába, ez több fajta, és más stílusú helyszínt adott nekünk, grafikailag hatalmasat fejlődött, és a belső kamera is több változások átesett. A rendőrök itt is folyamatosan az életünkre törtek, de a karrier módon belül csak a versenyekre koncentráltunk, ami hamar unalmassá tette a futamokat. Egy ilyen játék után már nem lehet hova fejlődni, de az EA úgy gondolta nincs igazunk.

Need for Speed: Porshce Unleashed (2000)

A negyedik rész után újdonságot hoztak az EA-nél, egy sokkal realistább vezetési élményt készítettek, már-már szimulátoros lett a játék, de megtartotta az egyensúlyt a két műfaj között, és csak Porsche autókkal tudtunk versenyezni, szám szerint nyolcvannal. Európában Porsche 2000 alcímmel jelent meg a játék, és az autókat minimálisan lehetett külsőleg testreszabni. A rendőrös üldözések is eltűntek, ám ezek az akció részek nem is hiányoztak a játékból, sokkal nyugodtabb lett a játékmenet, inkább a versenyekre koncrentrált. A kritika imádta a játékot, a rajongók már nem voltak ennyire boldogok, de legtöbben azért megtalálták a számításukat a programban.

Need for Speed: Hot Pursuit 2 (2002)

Az új generáció beköszöntével (PS2, Xbox, Gamecube) az EA úgy gondolta, hogy egy folytatással rukkolnak elő az új generációba, ez volt a Hot Pursuit folytatása. A grafika szemkápráztató volt az erősebb gépeknek köszönhetően, így a száguldás még látványosabbá vált. Újra egzotikus autókkal versenyezhettünk, ahogy a harmadik részben is láthattuk. A rendőrös üldözések visszatértek, és ezúttal már egy animációt is láthattunk abból, amikor elkapnak minket.

Need for Speed: Underground (2003)

 Az Underground első részével, ahogy a cím is mutatja, belekóstolhattunk az igazi éjszakai illegális versenyek világágba. A sufnituningok világában minden autót teljesen személyre szabhatunk felnikkel, spoilerekkel, matricákkal. Az utcai versenyek és a hangulat az első legendás NFS játékká tette az Undergroundot, amelynek arcát a mai napig hordozzák, és próbálják megidézni a későbbi epizódok. Egy hatalmas város kellett meghódítanunk, ám itt még a szabad kóborlás még nem volt jelen, az még 1 évet váratott magára.

Need for Speed: Underground 2 (2004)

1 évvel az első rész után meg is érkezett a folytatás, az Underground 2. Ezúttal megkaptunk a hiányol szabad kóborlást is, és hatalmas térképpel nyílt meg előttünk a Need for Speed világa, rengeteg versennyel, és versenytípussal. A tunningolást is továbbfejlesztették, az előző részből minden megmaradt, ehhez kaptunk még neonokat az autó aljára, és hidraulikát. Az autókat elvihettük tesztkörökre, és a minden tunningot egy teszt alapján tudunk megfigyelni, miben, és milyen változást hajtottunk végre. Egy nagyszerű játék nagyszerű folytatása lett az UG2, amit mindenki ismer, és szeret, itt lett igazán mainstream a Need for Speed sorozat.

Need for Speed: Most Wanted (2005)

A Most Wanted az NFS széria Mona Lisa-ja, egy tökéletes ékköve a sorozatnak. Az Underground után egyfajta vérfrissítésként visszahozta a rendőröket, és ez volt az első epizód, ahol egy tényleg jó történetet kaptunk. Miután autónk lerobban egy verseny közben, el is veszik tőlünk, a nulláról kell építenünk karrierünket.A feketelista első helyére kellett kerülnünk, hogy visszaszerezzük szeretett BMW-nket  Razor-tól, aki a lista elén helyezkedik el, és uralja a várost. A rendőrös üldözések is fel lettek dobva, immár vannak útonálló rendőrök, terepjárók, nekünk pedig a tereptárgyak voltak hasznunkra. Fánkosbódét boríthattunk le, vagy akár egy benzinkutat is felrobbanthattunk, hogy lerázzuk üldözőinket. Egy ilyen alapból igazán könnyű építkezni!

Need for Speed: Carbon (2006)

A Most Wanted hatalmas sikere után a készítők nem is változtattak a bevált recepten, csak továbbgondoltál. Az előző játék történetét folytatták, és ehhez meg is kaptuk az élőszereplős történetmesélést újra. Egy eléggé szövevényes sztorit kaptunk, ahol szépen lassan derül ki mi is történt a múltra, ami miatt itt tartunk most, ahol. A játékmenet visszakerült az éjszaka világába, ezen kívül minden, amit az előző részben imádtunk, itt is megvolt, csupán a tunningolást fejelték meg egy Autoslupt nevű rendszerrel, ahol egy csúszkával állíthattuk be, mi mekkora legyen az autónkon. A fő feladatunk a területek megszerzése a rivális bandáktól, és a főnököket egy kanyonverseny alkalmával lenyomni, hogy az egész területet az irányításunk alá vonjuk. Kaptunk csapattársakat is, akik vagy az ellenfeleket ütik ki, vagy minket segítenek versenyek közbe egy egérúttal, vagy szélárnyékkal. Méltó folytatása volt a Most Wanted-nak a Carbon, bárcsak így folytatódott volna a sikerszéria…

Need for Speed: ProStreet (2007)

Az illegális versenyeket egy kicsit elhagyva a szervezett futamok világába kalauzol el minket a ProStreet, ahol az utca királyává kellett válnunk. A ProStreet elhagyta a szabad kóborlás lehetőségét, és versenysorozatok tömkelege várt a játékosokra. A sivatagos környezet üdítőnek hatott a városi környezet után, ám egy idő után túlságosan egyhangú volt. A versenyek, és a zenék gondoskodtak a fesztiválhangulatról, de érdemi történet híján elég hamar ki tudott fulladni. Az autó teljesen össze tudtak törni, amit később javítanunk kellett, ám ha nincs pénzünk a javításra, akkor buktuk a karrierünket, amit nem sok rajongó szívlelt.

Need for Speed: Undercover (2008)

A ProStreet felemás sikere után a Black Box visszatért a Most Wanted által kitaposott ösvényre. A játék nem sokban különbözött a Most Wanted-től, vagy a Carbon-tól, csak a történet kapott egy Halálos iramban szerű beépülős rendőrsztorit, amit újra élő szereplőkkel tettek izgalmasabbá. Az Undercover térképe egy Hawaii-ra emlékeztető városban játszódott, ami nagyon jó hangulatot kölcsönöz a programnak, a homokos tengerpartjaival, és a napsütéses megvalósítással.

Need for Speed: Shift (2009)

A kicsit megfáradt recept után valami újat akart az EA az NFS szériába, ezért teljesen új vizekre eveztek. A Slightly Mad Stuidos-t kérték fel (akik mostanába a Project Cars sorozattal kecsegtetnek minket), hogy készítsenek egy merőben más Need for Speedet, mint amit eddig megszokhattunk. A srácok nem voltak restek mindent kukázni, amit eddig NFS név alatt ismertünk, és kellő profizmussal indították újra a szériát. Az illegális futamokat elhagyva a kötött pályás szervezett versenyek kerültek előtérbe, és a játék teljes egészében szimulátor lett. A nagy változások ellenére a játék NFS tudott maradni, és minden rajongó kitűnő örömmel fogadta az új ízt, várható volt, hogy érkezik a folytatás.

Need for Speed: Hot Pursuit (2010)

A Black Box mellet egy bejáratott fejlesztőstúdió, a Criterion (nekik köszönhetjük a híres Burnout szériát) készített Need for Speedet 2010-ben. A készítők visszanyúltak a gyökerekhez, és ezt továbbgondolták több ponton is. A játék szimplán Hot Pursuit címmel érkezett, ez volt az első reboot a sorozat történetében. A nyílt világ ezúttal sem áll rendelkezésünkre (csak gyakorlás közben), de egy hatalmas térképen tudunk böngészni a versenyek között. Két csapatot erősíthetünk, a rendőröket, és a versenyzőket. Minden megnyert versennyel XP-t szerzünk, és ebből lehet fejleszteni a fegyvereket. A szokásos versenyek mellett vannak a Hot Pursuit versenyek, amelyik minimum 10km hosszúak, és vért izzad az ember mire sikerül, de ennél izgalmasabb versenyek nem láttunk az NFS szérián belül.

Need for Speed: World (2010)

Az EA az utóbbi NFS játékokba egyre jobban próbálta beleszuszakolni az online lehetőségeket, és ez a Need for Speed: World-ben csúcsosodott ki. A World egy teljes mértékben MMO játék volt, ami a Most Wanted játékmenetére épült. Minden versenyt lehetett többen, akár csapatban is játszani, és persze a szabad kóborlás is mehetett többen. A rendőrös üldözések visszatértek, és a Hot Pursuit-ból ismert fegyvereket is megkaptuk, amiből rengeteg áll rendelkezésünkre, így csak rajtunk áll, milyen irányba specifikálódunk. Sajnos a túl sok hekker miatt nem tudott a játék hosszútávon megmaradni, hiába volt több mint 4 millió játékosa, 2015-ben le is állították a szervereit.

A Hot Pursuit után az EA nagyüzemű NFS gyártásba kezdett, az volt a terv hogy egy év alatt 2 vagy több játékot fognak kiadni, hogy maximalizálják a bevételek, és mindenki megkapja azt az NFS játékot, amit szeretne. Ám ez az elképzelés annyi energiáját emésztette fel a fejlesztőstúdióknak, hogy csupán egy év volt, ahol ilyen tendenciával jelentek meg a játékok.

 

Shift 2: Unleashed (2011)

Az első ilyen játék az évben a szimulátor Shift folytatása volt, amit ismét a Slightly Mad Stuidos készített. Elhagyták a játék címéből a Need for Speed részt, így szimplán Shift 2-ként látta meg a napvilágot, ami egy új külön sorozatra engedett következtetni, ám később ebből nem lett semmi. A második rész nem sokban különbözött az elsőtől, új pályákat, autókat, és továbbfejlesztett fizikát, és vezetési élményt kaptunk a pénzünkért. Kaptunk éjszakai versenyeket, amik olyan grafikai parádét tárt a szemünk elé, amitől mindenkinek tátva marad az álla. Ami jó azon nem érdemes változtatni, így voltak a készítők is, és elkészítették az egyik legjobb folytatást a sorozatban.

Need for Speed: The Run (2011)

A Carbon óta nem kaptunk egy tényleg jó, érdemi történetet az NFS játékokban, ezen próbáltak a Black Box emberei változtatni 2011-ben. A szabad kóborlás lehetőségét, és az autók vásárlását, tunningolását teljesen kivették a játékból, mindent beáldoztak a történetnek. Jack tartozik a maffiának, és miután sikerül megszökni előlük, elindul egy egész Amerikát átívelő versenyen, hogy a nyereményből visszafizesse az életét. A 66-os úton végignyargalva az USA összes arcát látni fogjuk. A nemzeti parkokon át a sivatagokon, és erdőkön keresztül egészen New York nagyvárosáig mindennel találkozni fogunk. Folyamatosan előznünk kell a többieket, ha pedig nem látunk ellenfelet, be kell hoznunk a lemaradásunk egy time trial keretein belül. Persze adrenalinban itt sem lesz hiány, mert a maffia emberei mellett még a környezet is (pl.: egy lavina) is az életünkre tör. A Run címéből adódik, hogy ezúttal ki is szállunk az autóból, hogy futva meneküljünk, ezeket QTE részeken keresztül izgulhatjuk át.

Need for Speed: Nitro (2011)

Az EA nem felejtette el a Nintendo tulajdonosokat se, és el is hozta nekik az egyik legjobb arcade kalandot, a Nitro személyében. Itt csak a száguldáson, és a hajmeresztő mutatványokon volt a hangsúly. Verseny közbe mindenért pontokat kaptunk, és ezeket a pálya színezésére tudjuk elhasználni, a verseny végén az is számított, ki tette magáévá a pálya nagyobb részét. A grafika a Nintendo konzolokhoz méltó színes megvalósítást kapott. A rendőröket sem felejtették ki a készítők, így még izgalmasabb üldözésekben lehet részünk, mint eddig bármikor.

Need for Speed: Most Wanted (2012)

A Criterion Games a Hot Pursuit sikere után egy újabb klasszikust szabott a modern igényekre, és a Most Wanted-nál jobban nem is sikerülhet egy újragondolás úgy, hogy az értékek ne csorbuljanak. Történetet itt nem kapunk, de a Blacklist megmaradt, amit meg kell másznunk. Minden autót, ami van a játékban, meg kell találnunk, és minden autónak külön versenysorozata van, és minden verseny más és más extrát ad az autónkhoz.A blacklist-es versenyeket bármelyik gyöngyszemmel teljesíthetjük. Bekerült az Easydrive rendszer, ahol menet közbe tudjuk kiválasztani melyik versenyhez szeretnénk menni, vagy melyik négykerekűt szeretnénk éppen használni. A rendőrös üldözések, és a hatalmas bejárható világ is visszatért, rengeteg kihívással, ami szint úgy az éppen használt autónkhoz ad néhány extrát. Az autók tuningolása ennyiben ki is merül, színt váltani a benzinkutakon tudunk, előre meghatározott színekkel.

 

Need for Speed: Rivals (2013)

A Criterion távozása után az EA egy új csapatot verbuvált Ghost Games név alatt, és ezzel egy teljesen új vért hoztak az NFS világába. A Rivals alcímmel ellátott epizód a Most Wanted, és a Hot Pursuit legjobb részeit gyúrta egybe úgy, hogy saját arcot is kapott. Történetről itt nem lehet beszélni, azonban fejezetenként egyre nehezebb kihívások elé állít a játék, és ezeket a kihívásokat a saját stílusunk szerint válogathatjuk össze. Versenyzőként specializálódhatunk zúzásra, üldözésre, vagy versenyre, rendőrként pedig egyaránt három kihíváslapot kapunk. A kihívások teljesítéséért XP-t kapunk, amelyekből lehetett fejleszteni fegyvereinket, autónkat. Igen, ezúttal is mehetünk rendőrökkel, külön szálat kapnak ők is, és külön fejlődik mind a versenyző, mind a rendőr szintünk. A világ varázslatos, nagyrész hegyvidéki tájak, hegyoldalak, és poros sivatagokkal fogunk találkozni, város elenyésző a játékban, de így is kellően változatos, és nagy a térkép.

 

Need for Speed (2015)

2 év kihagyás után kaptunk új NFS játékot, azonban 2014-ben sem maradtunk az évi adagunk nélkül, mert érkezett a Need for Speed film, Aaron Paul, Dominic Cooper, és Michael Keaton főszereplésével, ami bőven hű volt a címadó sorozathoz.

A Ghost Games újabb játéka megpróbált visszanyúlni a gyökerekhez, ám ez nem sikerült maradéktalanul. A történet egy furcsa hibridje volt a 2005-ös Most Wanted-nak, és az Underground 2-nek. A Most Wanted a rendőrös üldözésekben, és az élőszereplős átvezetőkben, az Underground 2 pedig az éjszakai illegális versenyekben, és a versenytípusokban volt felismerhető. A játék azonban 2 szék között a földre esett, mert sem az Underground, sem a Most Wanted stílusát nem sikerült eltalálni, viszont egy korrekt munkát kaptunk, ami ideig-óráig elszórakoztatta az embert, de csak a keményvonalas rajongók tudtak maradéktalanul boldogok lenni. Erre még rájött egy lapáttal, hogy a játékot csak aktív internetkapcsolat mellett lehetett játszani, ami nagyon sok játékost eltántorított.

 

 

Need for Speed: Payback (2017)

Elérkeztünk a jelenhez, újra a Ghost Games munkájának örülhettünk, ezúttal eredetibb ötletet kaptunk, mint legutóbb. Egy testvérpár történetét kell végigjátszanunk, akiket átvernek, és megpróbálnak megölni, ám ez nem sikerült, és ezért most meg kell fizetniük. A bosszú itt nem puskaropogással, hanem autólopással, és pénzszerzéssel fog zajlani. Fortune Valley városa Las Vegas nevezetességeit vonultatja fel. Találkozhatunk kaszinó, és kis kertvárosokkal, a sivatagos vidékek pedig hatalmasak, néha 1-2 kocsmával, benzinkúttal, vagy kis faluval fogunk találkozni.  A több féle környezet több féle autós stílust képvisel. A városban elsősorban menekülős, és Drag (gyorsulási) versenyeket fogunk levezényelni, a városi, és kertvárosi részeken a sprint versenyek dominálnak, emellett van drift, és üldözés is, a sivatagban pedig az offroad az elsődleges irány. Minden versenytípushoz külön autót kell vásárolnunk, így nem oldható meg, hogy minden versenyt megoldunk egy autóval. Újra mindent kedvünkre tunningolhatunk, kívül-belül, és a versenyek közt a gyorsmenüben tudunk finomhangolni az autónkon. Egy hangulatos, profin összerakott, offline is játszható epizódot kaptunk, ami után bőven megbocsájthatjuk a 2015-ös próbálkozást.

Hogyan tovább?

Amikor két éve bejelntették, hogy ezentúl nem minden évben, csak minden másodikban érkezik Új NFS játék az mindenképpen jót tett a sorozatnak. Érezhetően jobb minőségű lett a Payback így, hogy több idő állt rendelkezésre a fejlesztőknek. Igaz a Payback akarva-akaratlanul is Forza Horizon klón lett, ennek ellenére élvezetesebb volt sokkal mint a 2015-ös. Jótol lopni ugye nem szégyen, de a Forza arcade sorozata jelenleg verhetetlennek számít a piacon. Az NFS sorozat igazi feltámasztásához viszont komoly és merész újítások kellenek, vagy egy teljesen új irány, vagy egy viszatekinés egy már elismert kalsszikushoz (Underground, Most Wanted 2005). Bizakaodóak lehetünk, látunk potenciált a fejlesztőkben (az EA-ben kevésbé), ám ha idén tényleg érkezik a Forza Horizon 4, és a Rockstar mondjuk kitalálja hogy 10 év után kiadnak egy friss Midnight Clubot, akkor komoly bajban lehet az NFS széria...

Kiemelt termékek