#nintendolabo

Nintendo Labo - Egy újabb nagy dobás

2018. Május 09.

A Nintendo nem egy mindennapi cég. Az elmúlt 15 évben több innovációt vittek a videójáték iparba, mint az összes többi cég együtt, fennállásuk óta. 2006-ban a Nintendo Wii-vel elhozták a mozgásérzékelős játékok forradalmát, aztán érkezett a Wii U, amihez egy tablet és egy kontroller szerelemgyerekét kaptuk, mint irányító, tavaly pedig megérkezett a Nintendo Switch, ami megint olyan, mint amit eddig nem láthattunk. Egy tablet, ami egyben a konzol is, így bárhová magunkkal vihetjük kedvenc nagykonzolos játékainkat, ha pedig tv-n szeretnénk játszani, akkor csak bele kell helyeznünk a dokkolóba, le kell csattintani róla a két joy-cont, és mehet a játék. De itt sem állt meg a Nintendo, ezúttal, olyan dobásuk van, ami újra megreformálja az általunk ismert játszás fogalmát.