2019. Március 27. #rage2 #rage #ps4 #xboxone #bethesda #fps
A Rage 2011-es megjelenését megelőzően nem volt túl nagy az érdeklődés iránta. Azonban, miután belekóstoltak a játékosok a Bethesda fantasztikus poszt-apokaliptikus világába, mindenkinek megváltozott a véleménye. A Rage első része a távoli jövőben játszódott, ahol a Földbe becsapódott egy hatalmas aszteroida. A lakosság egy részét kimenekítették egy Bárka nevű kapszulába, hogy később újra benépesíthessék a bolygót. De természetesen ez nem a forgatókönyv szerint történt, ugyanis maradtak szép számmal túlélők, ráadásul a becsapódáskor a kapszula megsérült és egyedül te maradtál életben és a tervezett időpont helyett több mint száz évvel később térsz magadhoz. Ebben a világban „banditák” uralnak mindent, de az emberek egy kis csoportja megmaradt kulturált lényként, így viszont folyamatosan fenyegetve vannak a barbár uralkodóktól. A te feladatod, hogy rendet tegyél ebben a zűrzavaros világban. A Rage 2 remekül meg tudta tartani mindazt, amit az első részben szerettünk, csak ezúttal egy jobban kiegészített univerzumot kapunk.