Far Cry 5 - Amerika legrosszabb helye

2017. Október 26. #ubisoft #farcry #farcry5 xboxone #playstation4

A Far Cry sorozat már 2004-ben megmutatta, hogy kell kinéznie egy nyílt világú FPS akció-kaland játéknak, és azóta minden résszel tudtak még egy szintet feljebb lépni a következőnél. Az első rész mediterrán szigete után, a második résszel Afrikába látogathattunk, a harmadik rész megismertette velünk a mediterrán világ egy másik, kicsit őrültebb oldalát, a negyedik rész pedig a Himalája titkaiba engedett betekintést, legutóbb pedig az őskorban kellett helyt állnunk, mint törzsvesztett ősember. Most újra elkápráztat minket az Ubisoft, egy teljesen új környezetben.

Újra eljön hozzánk a Far Cry sorozat legújabb számozott része a Far Cry 5, ami most Amerikába, egy Hope County nevű városba fogja elkalauzolni a játékosokat, ami minden Amerikai vonást magában fog hordozni. Lesz a térképen havas, erdős hegyvidék, erdőszéli puszták, kukoricamezők, kisebb falvak, nagyobb városok, homokos sivatagok. Eme tájak lakosait tartja rettegésben, kínozza/öli halomra, a nőket, és a gyerekeket sem kímélve, egy fanatista csoport Joseph Seed prédikátor vezetésével, aki úgy gondolja, Isten jelölte ki erre a feladatra, hogy megvédje a várost a teljes pusztulástól.

Joseph Seed testvéreit, és gyülekezete tagjait használja a rend fenntartására, így először velük kell felvenni a harcot, hogy végül teljesen kigyomláljuk a vérontást a városból, amihez sokkal nagyobb segítségünk lesz, mint eddig bármikor. Segítségünkre állnak a harcban barátaink, akik minden földi jóval ellátnak minket, lehet járműves segítséget kérni, a szorult helyzetekben kaphatunk lőszertámogatást, és az előző részekben szereplő Nick Rye is visszatér a Far Cry 5-ben, hogy légi támogatással segítse dolgunkat a nehezebb tűzharcok során.

A sor itt még nem ér véget, mert lesz egy állandó hű társunk, Boomer a kutya, aki amellett, hogy felhívja a figyelmünket az elrejtett kincsekre, a harcok közben is sokszor életmentő lehet, mert amellett, hogy megtámadja az életünkre törőket, még a fegyverünkhöz lőszert, vagy életmentő csomagokat is a lábunk elé hozza, mint egy jó fiú.

Ha te se szeretnéd, hogy ártatlanok hulljanak egy téveszme miatt, akkor szállj be te is a felszabadítók közé, mert a Far Cry 5 teljes egésze játszható co-op kampányon keresztül, ami minden szempontból megduplázza a segítséget.

Playstation 4-re, és Xbox One-ra jelenik meg a Far Cry 5, 2018. február 27.-én. Szállj be a harcba!