#playstation4

Days Gone élménybeszámoló - Túléltük az inváziót!

2019. Május 24.

Agyonismételt ez által közhelynek tűnő kijelentés, de higgyétek el ettől még nagyon is igaz, amihez a Sony hozzányúl, rövid időn belül arannyá változik, a Japán óriás pedig időről időre bebizonyítja, egyszerűen nem tudnak hibázni ha játékkészítésről van szó! A kizárólag PS4 konzolra optimalizált, majd megjelent játékok így vagy úgy, de korszakalkotó alkotások és ha ezeket a játékokat játszod, nem csak a több tíz vagy százmillió dolláros fejlesztési költséget, hanem azt a borzalmas mennyiségű időt és törődést is érezni fogod, amit több száz szakember fektetett egy játék fejlesztésébe nem ritkán, 4-6 éven keresztül. Nincs ez másképpen a Days Gone esetében sem, amelyen több mint 4 éven át munkálkodott a Bend Studio és most, hogy közel 80 óra után a történet végéhez értünk, legnagyobb örömünkre kijelenthetjük, a papírforma ismét beigazolódott! A játékban főhősünk Deacon St. John bőrébe kell bújnunk, hogy ezt követően egy iszonyú küzdelmes, de történetében és látványvilágában is lebilincselő kalandban vegyünk részt, egy az egész világot megváltoztató vírus kitörését követően. A játék sokat nem lacafacázik, már a kezdő képsorokkal nyilvánvalóvá teszi számunkra, hogy nem lesz sétagalopp az elkövetkezendő időszak. A vírus kitörésének éjszakáján indul a történetünk amikor is a menekülő Deacont, csúnyán megsebesül feleléségét Saraht és legjobb barátját ”piást” láthatjuk amint lélekszakadva menekülnek egy sikátorba. A beszűrődő zajokból is nyilvánvaló, az utcákon hatalmas pánik uralkodik, ám a sikoltozó emberek jajveszékelését pokoli morgások és állatias visítások harsogják túl és anélkül, hogy szereplőink megszólalnának már tudjuk, a lakosság egy részén valami szörnyű és fékezhetetlen erő lett úrrá. Mellettünk egy Nero víruskutató helikopter várakozik, de hely hiányában csak az egyre rosszabb állapotban lévő Saraht tudjuk felkönyörögni.


Judgment - Az ítélet téged is utolér!

2019. Április 13.

A Yakuza játékokról már biztosan mindenki hallott. Hatalmas sikereket hozott a Seganak, szóval nem is csoda, hogy kihoztak egy új címet, ami ugyan ebben az univerzumban játszódik. Sajnos a Judgment néven megjelent spin-off eladásban nem hozta a számokat, azonban Pierre Taki (ő a színész, akiről a főszereplőt mintázták) drogbotránya után olyan mértékben kezdték megvásárolni a játékot, hogy a kiadó kénytelen volt kihozni játékát a nyugati piacra is. Aminek mi kifejezetten örülünk, nem csupán azért, mert így mi is ki tudjuk próbálni, hanem azért is mert (ilyen korábban még egyik Yakuza játékkal sem volt) angol nyelvet is kapunk a Judgmethez. Alapjába véve nagyon hasonlít a Yakuzához, hiszen abban az univerzumban is játszódik, így valószínűleg találkozhatunk ismerős karakterekkel is. A történet főszereplője egy nyomozó, aki a Takuya névre hallgat. Az ízig-vérig becsületes nyomozó a saját módszereivel próbálja felgöngyölíteni az ügyeket, amiket ráosztanak. A Judgment alapjába véve egy nyílt világú akciójáték, szóval bunyó az lesz benne bőven, de nem csak erről van szó.


Shenmue III - Egy legenda visszatérése

2019. Április 04.

A Shenmue sorozat a világ egyik leginnovatívabb játéksorozata. A legutolsó rész 2001-ben jelent és még a mai napig hihetetlen a világ részletessége. A Shenmue alap története, hogy a főszereplő Ryo apját meggyilkolják és a feldúlt fiú a gyilkos után megy, hogy bosszút álljon. Itt kezdődik a nyomozás, amely során mindent fel kell derítenünk. Az utcákon bárkit megkérdezhetünk mindig új információval fog szolgálni. Bármelyik házba körül lehet nézni, minden fiókba betekinthetünk, akármelyik festmény alá benézhetünk, szóval a lehetőségeink végtelenek. Ami még a mai játékokban sincsen rendesen kidolgozva az a dinamikusan változó napszakok. Az hagyján, hogy a nappalból hirtelen éjszaka lesz, de ez kihatással van az utca népére is, valamint a boltokra, ahova csak a nyitva tartás szerint tudsz bemenni, vagy a buszokra, amiknek menetrendjük van, szóval illik időben érkezni mindenhova, hogy le ne maradjuk a lényeges nyomokról. Amit még érdemes megjegyezni, hogy nem egy lineáris történetvezetésről van szó, mivel a nyomozás sikeressége csak a játékoson múlik. Ha bizonyos nyomokat nem találtál meg az kihatással lesz a befejezésre is.


Days Gone - Elveszett napok romjai

2019. Március 12.

A 2018-as évben nagyon kitett magáért a Sony exclusive címek tekintetében. A Last of Us II bejelentése mellett, sajnos nem kapott elég figyelmet a Days Gone, azonban végre beindult a játék körüli marketing, így egyre több információval rendelkezünk. Ami a legfontosabb, ahogy a The Walking Dead sem egy zombis sorozat, úgy a Days Gone sem egy zombis játék. Ez azt jelenti, hogy nem élőhalott zombik lesznek az ellenfelek, hanem egy vírusnak köszönhető eszeveszett emberek "Freaker-ek”. Ez a vírus nem csak az embereket támadja meg, hanem az állatokat is, szóval nem kell meglepődni, hogy ha egy megfertőzött farkas falka ered utánunk, akik akár a motoron is utolérnek. Történetünk két évvel a fertőzés kirobbanása után játszódik Amerikában.


Metro: Exodus - A föld felett is lehet élet

2018. November 19.

A poszt-apokaliptikus történetek a modern civilizáció működése óta foglalkoztatja az embereket. Dmitry Glukhovsky világhírú regénye, a Metro 2033 világhírű című regénye is ezt a témát boncolgatja, ráadásul legendás módon. A könyv Oroszországban játszódik egy atomháború után, ahol a felszínen csak halál várja az embert, köszönhetően a sugárzásnak, és az ez által mutánsok. A hatalmas sikerre való tekintettel, úgy döntöttek, ebből mindenképpen kell egy játékfeldolgozás, mert a könyvek mellett még itt lehet átadni a Metro világát olyan módon, ahogy megérdemli. 2010-ben el is készült a könyvvel azonos című Metro 2033, és azonnal beleégett a játékos társadalom agyába, és szívébe egyaránt. 3 évre rá, 2013-ban meg is érkezett a folytatás a Last Light személyében, ami elképzelhetetlennek tűnt, de a játék még akciódúsabb, mellette pedig sokkal érzelmesebb is lett elődénél. Később a PS4-Xbox One megjelenésével a fejlesztők elkészítették a Metro: Redux című feldolgozását a jelen generációs konzolokra, hogy aki az előző generációban kihagyta, most pótolhatja ezt a kalandot. 2018-ban pedig megérkezik a trilógia záródarabja, a Metro: Exodus.


Battlefield V - A nagybetűs háború!

2018. November 07.

A Battlefield sorozat már a 2000-res évek eleje óta szállítja nekünk a háború összes arcát. A Call of Dutyt is megelőző széria már minden harcteret megjárt. Voltunk már mind a két világháborúban (Battlefield 1, 1942, 1943. Vietnam), a távoli jövőben (Battlefield 2142), és persze a jelen háborús állapotokkal is szembesültünk már párszor (Battlefield Bad Company 1-2, Battlefield 2-3-4). Idén azonban visszatérünk az alapokhoz, és újra a második világháború idejére kalauzolnak el minket a DICE emberei, így a tavalyi COD WWII után a Battlefield is megkapja a maga modern feldolgozását a második világégésnek.


The Crew 2 - Földön, vízen, levegőben

2018. Június 25.

Ha ebben az őszi hideg időjárásban, szeretnéd visszahozni néhány száz órára a nyári hangulatot és pörgést, akkor ezt a The Crew 2-t Neked találták ki. Aki játszott a 3 évvel ezelőtt első résszel, az tudja, hogy a The Crew nem árul zsákbamacskát. Soha nem látott hatalmas bejárható terület, ami kivétel nélkül minden kis zugot tartalmaz Észak-Amerikában. Chicagotól Las Vegasig, vagy New Yorktól Los Angelesig Miamin át, az összes várost, falvat, főutat, és sikátort, az utolsó bokorig realisztikusan lemodellezve kaptad meg a lehetőségek országát. Nevéhez méltóan rengeteg lehetőség, verseny, kaszkadőrmutatvány, és hajmeresztő rendőrös üldözések várták a játékosokat, amit egyedül vagy barátokkal csapatban, is lehetett teljesíteni.


A legfélelmetesebb horror játékok - A félelem eljön érted!

2018. Június 18.

A félelem az az érzés, amit a legkönnyebben elő lehet hozni az emberből. Ahogy a nevetés, úgy a sikítás, vagy az ijedség is egy ösztönös reakció, amivel a felgyülemlett feszültséget vezetjük le, és az ilyen produktumoknál pont ezen van a lényeg, hogy valami ijesztőt, vagy véres pillanatot elkerüljük. Ezt lehet a legjobban megragadni a film, és játékkészítőknek, nem hiába van telítve a piac jobbnál jobb horror filmekkel, és játékokkal. Mivel ezekkel a nagyszerű címekkel mindig egy kicsit nő az ingerküszöbünk, így a rutinosabb horror rajongókat már nehéz meglepni valami újjal, vagy igazán rájuk hozni a parát. Azonban akadnak olyan címek, amelyek a legkeményebb idegrendszert is meg tudják roppantani, szemezgessünk most ebből.


Shadow of the Tomb Raider-Csajos világvége

2018. Június 08.

Lara Croft karaktere már a kilencvenes évek közepe óta ékes tagja a játékosok kedvenceinek. A Tomb Raider sorozat több lehengerlően jó játékkal lepett már meg minket, és voltak olyanok is, melyekre jobb nem visszaemlékezni. 2013-ban az Eidos és a Crystal Diamics rebootolta a sorozatot, és valami olyan sült ki ebből, amire senki sem számított. Az új TR játékok már korántsem csak a logikai megoldásokra fókuszálnak, és a puzzle elemek is háttérbe szorultak. Lara friss kalandjai brutálisabbra, véresebbre, és sokkal emberibbre sikerültek, mint elődei. Az új köntösbe bújt Croft néni is sokkal földhözragadtabb külsőt kapott, és igen csak jól áll neki. A Tomb Raider és a Rise of the Tomb Raider kimagasló sikereket értek el, nézzük, mire számíthatunk a Shadow-ban!


Spyro: Reignited Trilogy - A tűzben edzett kissárkány

2018. Június 07.

Sokunk gyermekkorát tették felejthetetlenné olyan figurák, mint Crash, Mario, vagy Spyro, a kis lila sárkány. A Spyro sorozat is olyan ráncfelvarrást kap, mint nemrégiben Crash, vagyis az első három rész érkezik felújítva 4k grafikával, 60fps-es képfrissítéssel. Mindez kimondottan kedvező áron, még idén érkezik szeptember 21-edikén!


Black Ops IIII - A jövő elérkezett

2018. Június 06.

A Call of Duty sorozat már az évezred eleje óta szállítja nekünk a háború minden oldalát. Folyamatosan 3 fejlesztőstúdió készíti az epizódokat, így 3 évente találkozunk egy stúdió címeivel. Tavaly az Infinity Ward-tól kaptunk a WWII-t. Előtte egy évvel a Sledgehammer készített nekünk egy kalandot Infinite Warfare címmel, előtte pedig a Treyarch hozta el nekünk a Black Ops harmadik részét, aminek idén kapjuk meg a folytatását, ami szimplán a Black Ops IIII névre hallgat (maga az elnevezés szabályos, két féleképpen lehet írni a római négyest, az egyik a címbe látható, a másik pedig a mindenki által ismert IV. Nem bakiról van szó). Úgy tűnik, a tavalyi epizód után nem ragadunk véglegesen a múltba, most megyünk vissza a jövőbe! A Treyarch folytatja az általa kitaposott utat, és egyre távolabb megyünk a jövő hadviselésébe.


V-Rally 4 – Újásszületik a legenda?

2018. Június 01.

A V-Rally sorozat valamikor réges-régen a Colin McReae sorozat mellett a legsikeresebb rally játéksorozat volt. A sorozat első része 1997-ben jelent meg, és hatalmas sikert aratott. Majd az első részt több új epizód is követte, és kimagasló eladási számokat értek el egytől egyig. Hogy miért tűnt el végül hosszú évekre a sorozat? A 2000-es években rengeteg rally témájú játék került a boltok polcaira, köztük olyan etalonnak számító címek, mint a Colin McRae Rally 2, vagy a Rally Sport Challenge. Mivel folyamatosan ontotta a piac ezeket a játékokat, sajnos a V-Rally megadta magát, és nem tudták tartani a fejlesztők a lépést, így a project végül parkoló pályára került. Most viszont 15 év elteltével bejelentették a folytatást, mely számításaink szerint új szintre emelheti a rallys játékok műfaját.


Lego Incredibles - Kockásított szuperhőscsalád rendel!

2018. Május 30.

Vannak sorozatok, amik már nem akarnak meglepetést okozni, mégis minden megjelent részt zabálunk. Ilyen a Fifa sorozat, a Call of Duty, vagy jelen alanyunk, a Lego széria. Minden Lego játékban kedvenc karaktereinket irányítva mehetünk végig kedvenc történeteinken, és közben jókat röhögünk. Ám a Pixar már egy egészen más tészta, ők mindig meg tudják lepni a közönséget, legyen szó akár folytatásról, vagy új címről. Idén is egy felejthetetlen élményt hoznak el nekünk a Hihetetlen család második részével, és ez tökéletes alkalom a Travelel’s Tale-nek, hogy elkészítsék a saját verziójukat a szuperhős família kalandjairól.


Far Cry történelem - Egy őrült sorozat

2018. Május 24.

A Far Cry játékok már 2004 óta érkeznek, és minden megjelenés a mai napra egy piros betűs ünnep, mert mindig várhatunk egy őrült kalandot, ami minimum 30 órára le fog kötni minket. Idén érkezett az 5. rész, aminek a kritikák alapján helye van a sorozatban, azonban nem reformálta meg a szériát. Megannyi rész jelent már meg, és az tény hogy hová jutott, de épp itt az ideje. hogy megnézzük honnan indult a sorozat.


Nintendo Switch megjelenések - szép lezárás egy szép tavasznak

2018. Május 07.

2018 májusa a Nintendo hónapja lesz, ugyanis rengeteg régebbi címük jelenik a legújabb konzolukra, vagy Switchen még nem látott játékok jelennek meg. A hónap végén még beköszön a Sony is, hogy egy szívfacsaró kalanddal, hogy ne legyen olyan boldog és színes a tavasz utolsó hónapja.  


Jurassic World Evolution - Építs, fuss, sikíts

2018. Április 10.

A Jurassic Park mindenkinek a gyerekkorát jelenti. Steven Spielberg filmje már a megjelenésénél instant klasszikussá vált, ami azóta már 3 folytatást megélt, és idén nyáron érkezik az ötödik felvonás, a Jurassic World: Bukott birodalom. A film után 1 héttel pedig kapunk egy olyan játékfeldolgozást, amilyenhez eddig még nem igazán volt szerencsénk, ez a Jurassic World Evolution.


Need for Speed - Száguldás, NFS szerelem

2018. Március 29.

A Need for Speed széria a 90-es évek óta az élen van a videójáték iparban, és nincs olyan ember, aki ne tudná, miről van szó, ha valaki kiejti a címét vagy annyit mond NFS. Eljött az ideje, hogy visszatekintsünk, honnan indult a sorozat, és hogy merre mehet tovább. Jó szórakozást!


Overwatch - Egy játék ami nem ereszt

2018. Március 27.

A Blizzard hosszú évek óta az a fejlesztőstúdió, akiknek a játékai játékszáma rohamosan növekszik folyamatosan. A World of Warcraft-nak stabil 10 millió játékosa van, a Diablo 3 is minimum ennyivel büszkélkedhet, a Heroes of the Storm már túllépte az 5 millió aktív játékost, és a Heatstone is már több millió fölött jár. Ebből adja magát, hogy a Blizzard bármihez hozzá ér, az arannyá válik. A WoW sikere után egy még nagyobb projektbe kezdtek a Blizzard emberei, ez pedig a TITAN. A TITAN egy Wow-hoz hasonló MMO RPG lett volna, rengeteg fajta játékkal benne. Volt a játéknak egy történetmódja, ami az egész világot, és a történetét bemutatta volna, ezt keverték az MMO világgal, és rengeteg külön szegmense is lett volna. Volt egy multiplayer FPS része is a játéknak ahol különböző arénákban kellett pontokat foglalni, és egymást lelőni. A TITAN végül túlnőtt a Blizzard erőforrásain, ezért kivették a játékból a legjobban működő részt, tökéletesítették a játékmenetét, és külön játékként kezdtek rá gondolni. Ez a játék multiplayer FPS része volt, amit ma úgy hívunk, hogy Overwatch.


Onrush - Mutatványok, zúzás, Onrush

2018. Március 20.

A Codemasters fejlesztőstúdió híres a nagyon jó szimulátorokról. Itt elsősorban érdemes gondolni a Colin McRae sorozatra, ezen felül a DIRT szériára, a F1-re , valamint még a GRID és a TOCA Race Driver játékokra. Most a Codemasters a Driveclub készítőivel elkészítettek egy teljesen új szériát, ami a néhai nagyszerű Motorstormot idézi. Ez az Onrush.


Little Nightmares - Gyerekes borzongás

2018. Március 13.

Az indie piac rengeteg címmel örvendeztet meg minket minden évben. Sokszor az a jellemző erre a „műfajra”, hogy a mennyiség a minőség rovására megy, azonban ha megjelenik egy igazán jó cím, akkor arra örökké emlékezni fogunk. A Tarsier Studios, akik eddig Little Big Planethez készítettek tartalmakat, előrukkoltak egy új játékkal, ami instant klasszikussá vált, ez pedig a Little Nightmares.


Márciusi megjelenések - Megcsap a játékok szele

2018. Március 10.

Itt a tavasz, bővül a videójáték megjelenési lista! A borzalmas februári hideg után itt az ideje kimozdulni a szabadba, de ez semmiképp se lesz egyszerű feladat, ha az ember gamer. A márciusi megjelenéseket látva, már azonnal lever minket a víz, 2018 tavaszán az élményszerzés a kanapékon ülve fog megtörténni.


A Way Out - Van kiút

2018. Március 05.

A Starbreeze Studios, és az Electronic Arts 2013-ban megmutatta nekünk hogyan kell kinéznie egy co-op kalandjátéknak, amikor a közös játék nem csak annyiban merül ki, hogy egyszerre kell egy kapcsolót megnyomni, vagy, hogy ketten küzdünk meg az ellenféllel. A Brothers Tale of Two Sons arra épített, hogy társunkkal tényleg együtt dolgozzunk, ötleteljünk, hogyan juthatunk tovább, és életben is kellett tartani a másikat. Ezt az alapot továbbgondolva idén márciusban egy új címmel bővül ennek a nagyszerű duónak a repertoárja, ez pedig az A Way Out.


Elhagyott az erő- avagy hol vagytok régi jó Star Wars játékok?

2018. Február 21.

A Star Wars logó alatt rengeteg játék jelent már meg az elmúlt 20 évben, melyek között sok silány minőségű, és hála a tervezőnek rengeteg klasszikus is meglátta a napvilágot. Ki ne emlékezne a KOTOR-ra, a Jedi Academy-re, vagy a Republic Commando-ra? Mind imádtuk az első és második Battlefront csatáit, és a Force Unleashed ikonikus momentumát, mikor egy csillagrombolót kellett a mélybe rántanunk. Tudom, tudom…libabőr. De mi a helyzet manapság? Szomorú cikkünk következik.


We Happy Few - Az elnyomó boldogság

2018. Február 16.

Rengetegen dolgozták már fel a diktatúrák sötét, elnyomó világát. A sok feldolgozás közül is két igazán kiemelkedő művet lehet megemlíteni. George Orwell 1984-ét és Aldous Huxley Szép Új Világ-át. Mind a két művet az 1900-as évek elején adták ki, és ami napig semmit nem vesztett érvényességéből. A We Happy Few történte ezen a két könyvön alapszik.


Februári megjelenések - Ideje leporolni a vasat

2018. Február 13.

Elérkezett a február. Ez annyit jelent, hogy lassan vége a télnek, és a téli uborkaszezonnak, hamarosan elindul a tavaszi megjelenésdömping. Ennek tökéletes előfutára ez a hónap, mert igazán ütős címekkel rázódhatunk vissza kedvenc gépünk izzasztására. Lássuk mi vár ránk ebben a hónapban.


Darksiders 3 - Eljött a harag ideje

2018. Február 10.

A bibliai történetek mindig jó alapot képeznek egy Fantasy Sztorihoz, nincs ez másképp a Darksiders sorozattal sem. Az apokalipszis 4 lovasa történetét alapul véve indította el történetét a Vigil Games, akkor még a THQ kiadásával. A bibliai történetek kifordítása, és a poszt apokaliptikus világba helyezett történetnél, már csak a főszereplő volt érdekesebb, aki a megtestesült Háború volt. A 2010-es Darksiders azonnal magával ragadta a játékosokat, és a játék végéig nem is engedte. Ehhez szükség volt nem kevés kreativításra, hogy egy ilyen egyvelegből, egy izgalmas, feszült játékot ki tudjanak hozni. 2012-ben megérkezett a játék folytatása, a Darksiders 2, ami amellett, hogy ugyan azt a sztorit mutatta be, csak egy másik oldalról (ezzel, sokkal nagyobb hangsúlyt adva az első rész történéseinek), még csavart egyet a recepten, mert ezúttal a főszereplő Háború után, maga a Halál volt.  A játékmenet is teljesen tovább lett gondolva. A nyitott nagyobb tereket felváltotta egy teljesen sandbox világ, és mellé megkaptuk a szerepjátékoktól ismerős szintezős, fejlődös játékmenetet. Most, 4 évvel, és egy kiadóváltással később, megérkezik a trilógia záródarabja a Darksiders 3.


Dark Souls Remastered - Magas halálozási ráta HD-ban.

2018. Január 24.

2011 nagyon régen volt, de mindenki emlékszik még, mikor megjelent a világ egyik legnehezebb RPG játéka a Dark Solus. A megjelenést hatalmas siker koronázta, ezért nem sokkal később 2014-ben és 2016-ban megjelent további két rész.


2017 a játékosok éve volt. Itt vannak a legjobbak

2018. Január 24.

A 2017-es év rengeteg új címmel lepett meg minket több fronton is, most összegyűjtöttük nektek a legjobb játékokat a tavalyi évről, hogy ne maradjatok le egyik kihagyhatatlan címről se.


Skull and Bones - Csoportosan a tengeren

2018. Január 22.

A Ubisoft 2013-ban teljesen friss vért hozott az Assassin’s Creed játékok világába a Black Flag című epizóddal, ami a Karib szigeteki kalózok életét mutatta be, egy asszassziná vált kalóz szemszögéből. Azonnal instant klaszikussá vált a játék, nagyszerű kalózos hangulata miatt, igaz, ez a játék már inkább volt egy nagyon jó kalózos játék, mint Assassin’s Creed, de a tengeri csaták a mai napig utánozhatatlan minőséget képviselnek. Idén a Ubisoft megjelenteti az első olyan játékot, amilyet még nem láthattunk semmilyen műfajban, ami csak a kalózos tengeri csatákra fókuszáló program lesz, ez pedig a Skull & Bones.


Spider-Man: A szuperhősök új generációja

2018. Január 15.

Mindenki szereti a szuperhősöket. Esetleg azzá akar válni. Lehet szeretni mind a DC mind a Marvel oldalát, a barátságos, és közkedvelt Pókembert mindenki szereti. Sok játék jelent meg a hálószövő történeteit feldolgozva, de egyik sem aratott osztatlan sikert, ami méltó lenne pókcsípte Parkerünk renoméjához. Most eljöhet az idő, hogy ne csak a mozivásznakon maradjon mindenki számára maradandó élmény (Pókember: Hazatérés), hanem a videójátékok világában is megkapja azt az elismerést, és hírnevet, amit megérdemel.


Metal Gear Survive - Zombihentelés művészien!

2018. Január 05.

A Metal Gear sorozatot minden gamer ismeri. Eddig a Kojima és a Konami japán fejlesztő cég közösen fejlesztették a sorozatot, azonban a 2017-es évben szétváltak. Ezen hír hallatán nagyon sokan megijedtek és már el is temették a szériát. Azonban az eddig bemutatott videók alapján, úgy néz ki, hogy a Konami igenis képes önállóan is képes továbbvinni és további remek részeket készíteni.


Dragon Ball FighterZ - Klasszikus születik

2018. Január 04.

Mindenki jól ismeri azt az animét, ami elvitte a világ minden pontjára japánt. Sokan vagyunk, akik erkölcsi fejlődésünk jelentős részét Son Goku kalandjain keresztül tanultuk meg. Jó magam nem tudom elképzelni a régi időket anélkül, hogy iskola után ne az lett volna a program, hogy szaladás a TV elé, hogy le ne maradjak, Goku és barátai legújabb csatáiról. Az elmúlt években sok Dragon Ball játék jelent meg, de én sohasem éreztem, hogy vissza tudná adni azt az érzést, amikor megfeszülve néztem, hogy Goku laposra veri az éppen aktuális „legerősebb lényt” az univerzumban.


Monster Hunter World-Szörnyek paradicsoma

2018. Január 03.

A Monster Hunter sorozat már hosszú évek óta az egyik legismertebb, és leg kelendőbb japán játék a piacon. Hatalmas bejárható világaival, és monumentális levadászható szörnyeivel sok millió játékos szívébe zárta magát a sorozat, mely idén év elején végre új résszel jelentkezik a jelen generáció konzoljain.


UFC 3 - Közösségi harcosok klubja

2017. December 20.

A sportjátékok mindig fontos megjelenések minden évben. Vannak olyan sportjátékok, amelyek évente jelennek meg, ilyen például, a Fifa, Nba, Nfl, vagy az Nhl sorozat. És vannak olyan sportjátékok, ahol nem szükséges az évenkénti megjelenés, de mindig temérdek érdekesség és újdonság kerül a játékokba, ezen játékok sorát erősíti a UFC sorozat.


Days Gone - Az apokalipszis új arca

2017. November 16.

A folytatások, és remake-ek időszakában mindig üdítő új címekkel találkozni a játékok világában. A Sony 2018 tavaszán egy újabb nagyszerű játékot hoz el nekünk Days Gone címmel, ami a jól ismert zombi műfajt rázza fel egy kicsit, ha nem is ismeretlen köntösben, de mindenképpen újnak hat a formula, ahogyan egy zombiapokalipszist átélhetünk.


God of War - Brutalitás mitológiákon át

2017. November 07.

2005-ben a Sony megannyi új játéka között volt egy kimagasló, a God of War. Kratos vérgőzös bosszúhadjárata azonnal belopta magát mindenki szívébe, és azóta rengeteg folytatást megélt, most eljön PS4-re az első új generációs rész, ami egyfajta újragondolása a sorozatnak, nem hiába lett annyi a játéknak a címe, hogy God of War.


Detroit - Az "igazi" emberek városa

2017. Október 31.

Detroit. Egy város, ahol mindennapos a bűnözés, és a legromlottabb emberek gyűjtőhelye az egész világon. David Cage, akinek a Fahrenheit, a Heavy Rain, a Beyond: Two Souls című játékokat köszönhetjük, elhozza új játékát, ahol ezt testközelből élhetjük át. A Detroit: Become Human a nem is olyan távoli jövőbe kalauzol el minket, ahol androidok szemén keresztül láthatjuk ennek a romlott városnak a mindennapjait. Ezúttal nem természetfeletti erők lesznek a fő mozgatórugói a játéknak, hanem a valós emberi érzelmek, emlékezzünk csak vissza a Heavy Rain című játékra. Ezúttal a PS4 minden erejét kihasználva próbálja meg a Sony és David Cage a Detroit: Become Human-en jeresztül megérinteni a lelkünk legmélyebb zugait.


Far Cry 5 - Amerika legrosszabb helye

2017. Október 26.

A Far Cry sorozat már 2004-ben megmutatta, hogy kell kinéznie egy nyílt világú FPS akció-kaland játéknak, és azóta minden résszel tudtak még egy szintet feljebb lépni a következőnél. Az első rész mediterrán szigete után, a második résszel Afrikába látogathattunk, a harmadik rész megismertette velünk a mediterrán világ egy másik, kicsit őrültebb oldalát, a negyedik rész pedig a Himalája titkaiba engedett betekintést, legutóbb pedig az őskorban kellett helyt állnunk, mint törzsvesztett ősember. Most újra elkápráztat minket az Ubisoft, egy teljesen új környezetben.


South park hősei: The Fractured but Whole!

2017. Szeptember 23.

Azt hiszem a South Park sorozatot senkinek nem kell bemutatni. Az idén 21. évadánál járó amerikai rajzfilmsorozat, az egyik, ha nem a legszókimondóbb, rajzfilmsorozat a világon. Pont ez vezethetett hihetetlen népszerűségéhez, hogy mindent, és mindenkit kritikusan kezelnek. Így elkerülhetetlen volt amikor, hogy amikor megjelent az első nagyszabású South Park játék, a Stick of Truth, átütő sikereket ért el. A South Park Stick of Truth nem csak hozta a sorozatból megszokott humort, és kritikus hangvételt, de RPG játékmenetével részesévé tett a kalandnak.


Epres shake, nácik, és a morcos harcosok: Wolfenstein II-The New Colossus beharangozó

2017. Augusztus 28.

Rendeld elő, mert az év zúzdája lesz, és pont! Ennyivel is lezárhatnám, de a kedvetekért kifejtem miért az év egyik legjobban várt játéka az új Wolfenstein. A New Order tarolt az FPS műfajban néhány esztendeje, és tette mind ezt úgy, hogy semmilyen multiplayer lehetőség nem volt a játékban, csak és kizárólag egy hosszú kampány. Volt-e hiányérzetünk? Egy percig sem. A Wolfenstein-The New Order a Bethesda FPS-ektől megszokott módon brutális és látványos mészárszék volt, mely képes volt mégis egyedi maradni. Páratlanul látványos tűzharcok, kidolgozott karakterek, és egy kerek egész történet tele humorral. Arról pedig külön emlékeznék meg, hogy a náci okkultizmust és a kor sajátosságait mennyire pazarul szemléltették. BJ sosem volt még ennyire mérges a nácikra, és a fejlesztő Machine Games-nek hála meg is kapta a legváltozatosabb eszközöket a rezsim bebuktatására, mely (spoiler) nyilván nem sikerült, hiszen a The New Colossus ott folytatódik, ahol elődje véget ért. A helyszín ezúttal a náci megszállás alatt lévő Egyesült Államok, és az időben is előreugrottunk egy keveset.


Hamarosan jön a rémálom második felvonása: Evil Within 2

2017. Július 17.

Kevés horror rajongó volt elégedetlen az Evil Within első részével, mely bár túlságosan egyedi nem volt, de mesterien idézte meg a klasszikus túlélő horror játékok hangulatát. Gyakorlatilag a Ps1-Ps2 korszak két legkiemelkedőbb horrorának a szerelemgyereke az Evil Within, félig Resident Evil, félig pedig Silent Hill. Ez a két név azért reméljük mindenkinek ismerősen cseng, hiszen aligha van ember, aki ne ismerné a két legendás sorozatot.


Középfölde 2.0: Shadow of War előrendelés

2017. Június 14.

A Shadow of Mordor nem hogy várakozáson felülien teljesített, de rengeteg év játéka díjat is bezsebelt. A játékosok és a kritikusok is az egekig dicsérték a játékot, és nekünk is nagy kedvencünk volt. Egy sötét Gyűrűk ura kalandra hív minket a folytatás is, a Shadow of War, melyben ismét az előző részből megismert Taliont irányíthatjuk majd, kinek lelke egybeolvadt egy Tündéével. Utazásunk ismét Közép-földén át vezet, és nem kevesebb a célunk, mint hogy elűzzük Sauront és seregeit. Talion készített egy új gyűrűt, mely mindegyiknél erősebb és nagyobb hatalmat biztosít viselőjének, ennek segítségével pedig fel kell szabadítanunk Közép-földét. Izgalmasan hangzik annyi szent.


Star Wars Battlefront 2: a galaxis eddigi legnagyobb háborúja!

2017. Június 14.

Már a klasszikus Battlefront játékok is legendásak és népszerűek a mai napig, de a két éve megjelent Star Wars Battlefront a legeslegjobb volt mind közül. Hatalmas pályák, brutálisan nagy fegyverarzenál, 40 fős multiplayer csaták, és olyan elképesztően gyönyörű látvány, amelyen a mai napig ámulunk. A második rész erre is rátesz egy jó nagy lapáttal: kapunk egy hósszú is izgalmas sztorit, mely a Jedi visszatár és az Ébredő erő közötti időszakot meséli el a Birodalom szemszögéből. Emellé természetesen visszatér a multiplayer, mely háromszor annyi tartalommal érkezik, mint az első rész.


A NAGYBETŰS motorverseny szimulátor: Moto GP 17

2017. Június 13.

Légy részese Te is az év legjobb motoros játékának, körözz le mindenkit a Moto GP 17-ben! A hihetetlen látvány, és az újragondolt verseny szimuláció mellett, rengeteg új tartalom vár rád. E-sport ligák, online kooperatív karrier mód, offline karriermód, és a Team Manager mód. Csatlakozz az online ligákhoz, és szerezz magadnak hírnevet, légy a ranglisták élén! Vállvetve egy barátoddal küzdjetek meg a Moto GP trófeákért az online karrier módban, és másszatok fel együtt a ranglétrán!


Őrületes trilógiával tér vissza sokunk kedvence, Crash

2017. Június 13.

A kilencvenes évek legendás platformere, a Crash Bandicoot sorozat első három epizódja idén júliusban sokunk örömére végre megjelenik PS 4-re, teljesen felújított grafikával. A lemezen helyet kap Crash első három kalandja, az alapoktól újraépítve, viszont a klasszikus, imádott játékmenettel. A Naughty Dog klasszikusa méltán híres, hiszen mai napig meghatározó cím a Crash Bandicoot az ügyességi játékok között.


2017-ben is elrajtol a száguldó cirkusz!

2017. Június 13.

Ha nem lenne már így is temérdek sok autós játék megjelenés idén, (Forza Motorsort 7, Project Cars 2, NFS Payback, stb) még az F1 2017-es felfonása is érkezik a Codemasters csapatától. Ahogy a sorozattól megszokhattuk, ismét lélegzetelállító grafika vár ránk, valósághű vezetési élmény, és a legteljesebb F1 élmény, melyet más játékban nem kapunk meg. A fejlesztők nagy hangsúlyt fektetnek a klasszikus F1 autókra, és több is vezethető lesz a játékban, melyeket teljesen más stílusban kell majd vezetnünk.


Játszd nagyban a focit a FIFA 18-al!

2017. Június 12.

Ronaldoval és Alex Hunterral érkezik a FIFA 18. Előbbi a borítón feszít, az ifjú Hunter pedig visszatér egy újabb szezonra a The Journey játékmóddal egyetemben. A játékot a 17-es epizódhoz hasonlóan ismét a Frostbite motor fogja hajtani, melynek köszönhetően még lenyűgözőbb grafikával és fizikai modellezéssel élvezhetjük majd a focit. A Real Madrid ikonja, Ronaldo is nagy szerepet vállal az új FIFA játékban. Minden klasszikus csele, és elhíresült mozdulata Motion Capture technológiával lett lemodellezve, és így kerül a játékba.


Uncharted The Lost Legacy: kincskeresés Indiában

2017. Június 08.

Az Uncharted név biztosan ismerősen hat szinte mindenkinek. A Naughty Dog sorozata tavaly az Uncharted 4-el hatalmasat durrantott, és az eddigi legjobb PS 4 exkluzív játékot hozták tető alá. A The Lost Legacy a negyedik részhez kapcsolódó indiai cselekményt dolgozza fel, melyben a negyedik részből megismert Nadine, és a közönség kedvenc Chloe Frazer kapja a főszerepet. Ezúttal egy ősi indiai kincsért szállnak harcba hőseink, és egy életre szóló kalandnak ígérkezik.


A kocka hősök visszatérnek: érkezik a Lego Marvel Super Heroes 2!

2017. Június 08.

A Lego videojátékok évek óta tartó töretlen sikere vitathatatlan és semmiképp sem érdemtelen. Milliónyi rajongó várja az évről-évre érkező Lego játékokat, melyek kicsiknek és nagyoknak is hatalmas szórakozást jelentenek. A Marvel világába látogató epizód folytatása, a Lego Marvel Super Heroes 2 novemberben érkezik, és minden eddigi Lego játéknál több hőst vonultat majd fel. A Bosszúállók mellett többek között itt lesznek a Galaxis őrzői, valamint Dr. Strange, Deadpool, és az X-men univerzum karakterei is.


Halálos iramban érkezik a Need For Speed Payback!

2017. Június 08.

Egy év kihagyás után visszatér az utcai versenyek királya, a Need for Speed. A Ghost Games és az EA által dédelgetett NFS sorozat ismét a sebességre fókuszál, ám ezúttal kapunk egy vendettán alapuló történetet. A sztoriban három főhőst is irányítanunk kell, és mindegyikük más-más adottságokkal rendelkezik. A helyszín Fortune City és környéke, melyet Las Vegas ihletett. A város hemzseg a rosszfiúktól, és az illegális versenyzőktől, és ebbe a világba karaktereink is beleillenek.


Klasszikus Rally új köntösben: ez a Dirt 4

2017. Június 07.

A Codemasters vitathatatlanul az autós játékok királya, és a Dirt 4 ismét bebizonyítja, hogy miért érdemelte ki a trónt magának a fejlesztőcsapat. A sorozat legutóbbi darabja, a 2016-os Dirt Rally (mely nemrég VR támogatást is kapott) egy elképesztően élvezetes rallys játék volt, ám sok játékosnak nehéz volt, hiszen az egy igazi szimulátornak készült. A Dirt 4 ezzel szemben minden réteget igyekszik megszólítani, a hardcore rally pilótáktól kezdve, egészen az alkalmi játékosokig.


A verseny szimulátorok őse visszatér egy újabb körre: Gran Turismo Sport előrendelés

2017. Június 07.

A PS 4 tulajoknak 2017-ben már nem kell irigykedve nézniük az Xboxos táborra a Forza Motorsport miatt, ugyanis ősszel érkezik a legendás Gran Turismo sorozat legújabb felvonása, a Sport. Ismét egy kőkemény, benzin szagú (vagy illatú?) szimulátor élményt kapunk, mely méltó kihívója lesz az utóbbi években tündöklő, és valljuk be szinte egyeduralkodó Forza sorozatnak. A látvány magáért beszél. A kikerült képekről és videókról nehéz megmondani, hogy egy játékról lenne szó. De nem a parádés grafika a legnagyobb érv a GT Sport mellett, hanem az, hogy teljes VR támogatással érkezik!


Az év multiplayer játéka: előrendelhető a Destiny 2!

2017. Június 06.

A Bungie és az Activision felbuzdulva a Destiny első részének sikerén, idén szeptemberben új kalandra hívja az őrzőket. Egy új térképen, új bolygókat fedezhetsz fel, és igázhatsz le. A történet szerint az utolsó biztonságos hely, a Tower elesett, és a guardianoknak mindene odaveszett. Célunk, hogy visszaállítsuk a rendet a galaxisban, és felvegyük a harcot Ghaul-al, a vörös légió vezérével.


Családi száguldás a Verdák 3-al!

2017. Június 02.

Családi száguldás a Verdák 3-al! Nyáron érkezik a Verdák 3 a mozikba, és ehhez természetesen dukál egy játékadaptáció is. A Cars 3 Driven to win egy igazi családi szórakozás, mely kellemes kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Villám és barátai visszatérnek Kipufogó-fürdőre, hogy egy kalandba vágjanak bele. Természetesen McQueen-en kívül itt lesz még Matuka, Ramon, és sokan mások, de a még jobb hír, hogy mindegyikük játszható, és tuningolható!


Megérkezett a Tekken 7!

2017. Június 02.

Kedvenc japán csihi-puhi játékunk visszatért! A Tekken 7 méltó régi nagy híréhez! A hosszú idő után most végre számozott folytatással jelentkező Tekken sorozat talán a legismertebb és legtöbb rajongót számláló verekedős játék sorozat. Töretlen sikere már a kilencvenes évek elejétől, a PS egyes korszak óta tart. A Namco nagyágyúja hamar letaszítja az ugyan csak nagyszerű Injustice 2-őt, de csak egy hajszállal.


Megjelent az Injustice 2!

2017. Június 01.

Megjelent az idei év legjobban várt szuperhős játéka, az Injustice 2! Ha a NetherRealm neve nem lenne elég garancia arra, hogy az Injustice második része mestermunka, kérlek, vess egy pillantást az alábbi néhány sorra! A Mortal Kombat sorozatot is dédelgető stúdió gyakorlatilag megreformálta a verekedős játékok műfaját (megint). A GEAR rendszer bevezetése, a hosszú és adrenalin pumpáló sztori, és a lag mentes multiplayer csaták mind-mind a játék mellett szólnak. Online kalandjaink során minden egyes mérkőzés után kapunk karakterünkhöz valamilyen felszerelést, ami nem csak kedvenc hősünk, vagy épp gonoszunk kinézetét változtatja meg, de képességein is módosít, vagyis az Injustice 2 egy RPG elemekkel megtűzdelt verekedős játék.


Előrendelhető a Call of Duty WW2

2017. Június 01.

Call of Duty WW2-az év legjobban várt FPS-e előrendelhető! Az Activision hallgatott a játékos közösségre, és 2017-ben a Call of Duty széria maga mögött hagyja a futurisztikus hadviselést. Hölgyem és Uraim, örömmel jelentjük be, hogy a világ legnagyobb FPS sorozata visszatér a gyökerekhez, vagyis a második világháborúhoz!


Megjelent a Prey!

2017. Június 01.

Megérkezett a várva várt űrkaland, a Prey! A Prey az év legjobban várt sci-fi témájú játéka már elérhető! A Bethesda az alapoktól gyúrta újra a játékot, és egy klasszikus elemekből építkező, idegenekkel telepakolt akció FPS-t kapunk, ráadásul RPG elemekkel, melyek még inkább elmélyítik a játékélményt. Feladatunk, hogy megtudjuk, mi történt az űrállomáson, míg mi aludtunk egy kiadósat (néhány évet), és szembeszálljunk az idegenekkel. Ilyen idegen életformákat még sem játékban, sem filmekben nem láttunk. Lesz itt a hatalmas és bivalyerős Alien szerűtől kezdve egészen az apró alakváltó kis lényig minden.