Februári megjelenések - Ideje leporolni a vasat

2018. Február 13. #sony #microsoft #nintendo #playstation4 #xboxone #ninstendoswitch

Elérkezett a február. Ez annyit jelent, hogy lassan vége a télnek, és a téli uborkaszezonnak, hamarosan elindul a tavaszi megjelenésdömping. Ennek tökéletes előfutára ez a hónap, mert igazán ütős címekkel rázódhatunk vissza kedvenc gépünk izzasztására. Lássuk mi vár ránk ebben a hónapban.

Február 2:

UFC 3 (PS4, Xbox One)

A február rögtön egy nagy megjelenéssel kezd, ami az EA egyik sikercíme, a UFC 3. Újra visszatérhetünk a ketrecbe, hogy péppé verjük ellenfeleinket, és ebben segítségünkre lesz az újra dolgozott harcrendszer, és az ütésekre minden eddiginél valósabban reagáló harcosok. Minden ütés és rúgás kihatással lesz a küzdő felekre, ám nem úgy, ahogy az előző játékokban megszokhattuk. Itt is jelen lesz az, hogy ha sokáig ütünk/rúgunk egy testrészt, akkor az egy idő után használhatatlanná válik, és vesztő ok is lehet, már vannak húzódások, szédülések is, amiket át lehet vészelni két kör között, azonban ez nem garancia, hogy maradéktalanul helyre is jön a harcosunk. Ezúttal egy teljes történetmódot is kapunk, ahol a kerületi edzőteremből kell eljutnunk a világbajnoki szintig. A fejlesztők arra is gondoltak, hogy a ringen kívül is folyamatosan harcolnak egymással a UFC játékosai, így kapunk a játékon belül egy közösségi felületet, ahol cukkolhatjuk meccs előtt, az ellenfeleinket, vagy egy győzelem után kérkedhetünk vele, ezzel még több rajongót, és szponzort szerezve, ami nem kis pénzforrást jelent számunkra. Ha egy összetett és gyönyörű verekedős játékot szeretnél, ami a realitás határát súrolja, akkor mindenképpen érdemes beszerezned a UFC 3-mat!

UFC 3 PS4

UFC 3 Xbox One

 

Február 07:

Shadow of The Colossus (PS4)

Az idő minden emléket megszépít. Bizonyára mindenki tapasztalta már, hogy egy bizonyos játék az emlékeibe gyönyörű, izgalmas, és tartalmas játék volt, de mire oda jutott, hogy újra játsszon vele, a tartalom, és az izgalom még mindig meg volt a játéknak, a gyönyörű jelzőt már ki kell egészítenünk egy kicsit, így úgy fog hangzani, hogy a „Maga idejében nagyon szép volt”. Ez a veszély nem fenyegeti a Február 7.-én megjelenő Shadow of the Colossus című játékot, mert a készítők az alapjaitól dolgozták újra a játék látványvilágát, és ezzel az egyik legrészletesebb Playstation játék lett. A játékmenet semmit nem változott, újra 17 kolosszust kell lenyomnunk, hogy megmenthessük szerelmünk életét. Hű társunk lesz lovunk, aki az egyetlen barátunk a játék folyamán, és a hatalmas távolságok gyorsabb bejárhatóságban is nem kis szerepet kap. Négy lábú barátunk mellett segítségünkre lesz kardunk, ami nem egy erős fegyver, de a kolosszusok gyengepontját megtalálva azonnal halálos sebzést lehet okozni. 13 éve, és most is egy kiemelkedő játék a Shadow of the Colossus, platformtól függetlenül, bármelyik generáción.

Shadow of the Colossus PS4

Február 13:

Kingdom Come: Deliverance (PS4, Xbox One)

Középkor, lovagok, keresztesháborúk. Ebbe az időszakba kalauzol el minket a Kingdom Come: Deliverance. Ebben a történetben nem lesznek boszorkányok, varázslók, sárkányok, vagy önbeteljesítő jóslatok, a Deliverance sokkal ember közelibb oldalról közelíti meg a történéseket. A misztikus, és mitikus jelenségektől és lényektől mentes történetben nem is fogjuk hiányát érezni a természetfelettinek, mert a játék annyira reálisan fogja meg a középkor társadalmi berendezkedésének hangulatát, a hangsúly inkább az emberi ármánykodáson, a társadalmi, és ideológiai ellentéteken alapul. Rengeteg az adott korból ismert helyszín, és történelmi személy is feltűnik majd utunk során, segítőtársként vagy akár ellenségként egyaránt. Amennyiben megunjuk a végtelen harcokat a szent földön, úgy lehetőségünk van a középkori álom megvalósítására, avagy vásárolhatunk házat, birtokot, hatalmas vagyonokra tehetünk szert, család, és farmalapításba kezdhetünk, és járhatunk lovagi tornákra is. A játék a többi RPG játékhoz képest hatalmas bejárható területtel rendelkezik, ami majdnem meghaladja a Skyrim, vagy a Witcher 3 térképeit. Emellett a harcrendszert is a realitás talaján tartották a készítők, egy szimpla gombnyomásnál jóval összetettebb, minden mozdulatot nekünk kell végrehajtanunk, úgy kell elképzelni, mint a For Honor harcrendszerét, csak FPS-ben.

Kingdom Come: Deliverance PS4

Kingdom Come: Deliverance Xbox One

 

Monster Energy Supercross – Official Videogame (PS4, Xbox One, Switch)

Motocrossos játékból rendesen el vagyunk látva az utóbbi időben, hála az MX vs. ATV játékoknak, ám most egy új cím fog megjelenni ebben a stílusban, ami méltó kihívója a fent említett sorozatnak, ez a Monster Energy Supercross. A játék minden hivatalos Monster versenysorozatba jelenlévő motort, pályát, és versenyzőt tartalmaz, akiket kedvünk szerint testreszabhatunk. Változtatható a ruhának, a motornak a színe, és a legnagyobb érdekesség a játékkal kapcsolatban egy páyalszerkesztő. Indíthatunk bajnokságot, világbajnokok lehetünk, ez ugye hatalmas vagyonnal jár, amit újabb járgányokra, és felszerelésekre költhetjük. Az általunk készített pályán minden megadhatunk. A pálya hosszát, mennyire legyen fellocsolva, mennyi, és milyen magasságú ugrató legyen. Ha a márciusi hajtás előtt, még megállnál egy kicsit versenyezni, vagy alkotni, akkor február 13.-án eljön a te időd!

Monster Energy Supercross – Official Videogame PS4 

Monster Energy Supercross - Official Videogame Xbox One

Monster Energy Supercross - Official Videogame Switch

 

 

 

 

Február 16:

Bayonetta 1 & 2 (Nintendo Switch)

A japán kultúra egyre jobban kezd elterjedni nyugaton is, és ennek hála rengeteg ilyen stílusú játék jelenik meg nálunk is, Magyarországon. Az első Bayonetta 2009 októberében jelent meg, és hatalmas sikert aratott minden platformon. 2014-ben jelent meg a második rész, csak WII U-ra, mivel a Nintendo megvásárolta a játék exkluzivitását, és ezt kihasználva elhozza a legújabb generációra is a játék első két részét Nintendo Switchre, mielőtt megjelenne a harmadik. Teljesen felújított grafikát, full HD-t, és stabil 60 FPS-t ígérnek a készítők, ami a Switch erejéből kiindulva egyáltalán nem elképzelhetetlen. A játékba kerültek extra skinek, és új mozdulatok kerültek a felújítás közben a játékba, a történet teljesen érintetlen maradt. Bayonetta, mindenki szexi titkárnője rendet tesz a démoni lények között, és ezt minden eddiginél szebben csodálhatjuk meg február 16.-án.

Bayonetta 1 & 2 Switch

Február 22:

Metal Gear Survive (PS4, Xbox One)

Miután Hideo Kojima otthagyta a Konami-t, tudni lehetett, hogy a kiadó nem hagyja veszni ezt a markáns címet, azonban Kojima nélkül nem folytathatják a fő sztori szálat, ezért felrázták az MGS szériát egy jól ismert eszközzel, zombikkal. Az MGS egy ízig, vérig túlélőjáték lett, ami csapatban igazán élvezetes. 4 fős co-op foglal helyet a Survive-ban, amit érdemes is kihasználni, mert a tömegbe érkező hullák serege ellen 2 ember nem lesz elég. Főhőseink a Metal Gear Solid katonái, akik egy dimenziókapunk keresztül átkerülnek erre a démoni helyre, ahol kristályfejű zombik várják őket. A játék a lövöldözésen kívül elég nagy hangsúlyt fektet a gyűjtögetésre, amiből fegyvereinket tudjuk fejleszteni, legyen az lőfegyver, vagy közelharci fegyver, táborokat építhetünk, amikbe elrejthetünk csapdákat. Érdemes minél több ilyen tábort építeni, mert lényegében ezek lesznek az egyetlen menedékeink.  Ha egy kifogástalan, és izgalomdús zombis játékra vártál, amit többen tudtok nyomni a haverokkal, akkor február 22.-ig kell már csak várnod!

Metal Gear Survive PS4

Metal Gear Survive Xbox One