A legfélelmetesebb horror játékok - A félelem eljön érted!
2018. Június 18. #horror #playstation #playstation4 #residentevil #capcom
A félelem az az érzés, amit a legkönnyebben elő lehet hozni az emberből. Ahogy a nevetés, úgy a sikítás, vagy az ijedség is egy ösztönös reakció, amivel a felgyülemlett feszültséget vezetjük le, és az ilyen produktumoknál pont ezen van a lényeg, hogy valami ijesztőt, vagy véres pillanatot elkerüljük. Ezt lehet a legjobban megragadni a film, és játékkészítőknek, nem hiába van telítve a piac jobbnál jobb horror filmekkel, és játékokkal. Mivel ezekkel a nagyszerű címekkel mindig egy kicsit nő az ingerküszöbünk, így a rutinosabb horror rajongókat már nehéz meglepni valami újjal, vagy igazán rájuk hozni a parát. Azonban akadnak olyan címek, amelyek a legkeményebb idegrendszert is meg tudják roppantani, szemezgessünk most ebből.
Resident Evil Sorozat
Rögtön kezdjük a királlyal. A Resident Evil már 1996 óta határozza meg a horror műfaját, amely ahányszor újult meg, mindig rengeteg „klónt” szült (érdemes itt a Silent Hill-re gondolni, milyen sok dologban megegyezett az említett előddel), akár játékmenet, vagy a szörnyek szempontjából. Az igazi forradalom a második, a negyedik, és a hetedik rész volt, ami a félelmet egy új szintre emelte, a többi epizódot leginkább tölteléknek lehet felfogni.
A Resident Evil 2 jól gondolta tovább az első részt, a játékmenet nem sokban változott. Újra fix kameraállás volt, a tank irányítás megmaradt, vagyis egy helyben csak forogni tudtunk, és egyenesen sétálni/futni. Megint különböző színű növényeket gyűjtögettünk, hogy visszatöltsük életerőnek (ez a megoldás a mai napig a RE játékok védjegye), szobáról szobára haladtunk, ám ezúttal egy egész város, konkrétan Racoon City állt rendelkezésünkre, ami rengeteg nyílt pályarészt tartalmazott.
A maga idejében gyönyörű grafikával büszkélkedhetett, így láttuk a zombikon a sebeket, a szakadt ruhát, a mocskot, a vért a szájuk szélén. Ezek még a klasszikus zombik voltak, amik hörögnek, csoszognak, és sokan vannak. Mellette találkozhattunk igazán elfajzott lényekkel, akik zabálták az ólmot. Pont az ilyen és ehhez hasonló megoldások miatt volt minden pillanata nyomasztó, és az ajtónyitó animáció mindig egy külön gyomorideget okozott mi vár ránk a következő szobába.
A Resident Evil 4 volt a sorozat első nagy megújulása, és egy teljesen más, addig ismeretlen TPS játékstílust keverte a RE világával, ami megint sok játéknak volt nagyon jó táptalaj (itt eszünkbe juthat a Dead Space, vagy a Cold Fear). Egy a világtól elszigetelt Spanyol kisközséget kell felfedeznünk a második rész főszereplőjével, az elnök lánya után. Ám az első perctől a lakosok az életünkre törnek, és elindul a meneküléssel egybekötött mentőakció. A játékmenet teljesen át lett dolgozva. A fix kamerát közelebb hozták a karakterhez, és behúzták főszereplőnk válla fölé, így sokkal jobban bele tudtuk élni magunkat a történésekbe.
Mivel már testközelbe voltak az események, így a célzást is nekünk kellett megoldani, ám itt volt az első nagyon izzasztó megoldás, csak akkor tudtunk lőni, ha egy helyben állunk, ami nem volt megszokott a maga idejében, így téve feszültté minden olyan pillanatot, amikor szembe kellett szállnunk valakivel. A negyedik részben már inkább az akcióé volt a hangsúly, de a környezet, és a millió féle gusztustalanabbnál-visszataszítóbb ellenfél gondoskodott arról, hogy egy percig ne legyünk nyugodtak. Találkoztunk a játék folyamán az alap fertőzötteken túl szerzetesekkel, akik mormogva, lassan sétálva közelítenek felénk, akár kaszával, vagy baltával, fertőzött kutyákkal, kamikaze szerű robbanós zombival, láncfűrészessel, aki azonnal a fejünket veszi, a főellenfelek pedig még náluk is rosszabbak, elég csak az elsőre gondolni, aki még növeszt magának jó néhány bordát, és az azokból kinövő pókszerű lábakkal próbál az életünkre törni. Mellette a csönd, és a nagyszerű zene még a félelem kelléke, annyira jól játszanak ezzel a két eszközzel, amennyire nekünk kell, ha túl akarjuk élni ezeket a borzalmakat.
Az utolsó jelenleg a sorozatban a Resident Evil 7. Miután a negyedik rész után már inkább akciójátékokat kaptunk Resident Evil név alatt, érezte a kiadó is, hogy ezen nagyon gyorsan változtatni kell, így 12 évvel az előző megújulás után, megint egy szemléletváltáson ment keresztül a sorozat. Innentől már teljesen FPS nézőszög volt, így már közelebb nem tudták hozni a történéseket, mindent átérzünk. A játékmenet visszatért az alapokhoz, adott egy hatalmas birtok, ahonnan ki kell menekülnünk, persze miután kimentettük barátnőnket, aki egyszer könyörög a segítségünkért, utána pedig egy láncfűrésszel esik nekünk, hogy megcsonkítson.
Az Őt fogva tartó Baker család lesz azonban a legnagyobb félelmünk, mert mindenki máshogy hat az idegrendszerre. Mr. Baker folyamatosan a nyomunkban lohol, hogy lapátjával elválassza tőlünk testrészeinket, míg a felesége a plafonról, a föld alól, vagy a falakon lévő repedéseken át próbál minket a kis darazsaival semmissé tenni. Később a család minden tagjával szembe kell szállnunk, és mindenki más és más módszerekkel próbál minket eltenni láb alól, vagy olyan őrültté tenni, mint a saját családja.
Metro Sorozat
A híres Orosz regényíró Dmitry Glukhovsky best seller-e alapján készített el a 4A games a regénnyel azonos című játékot, Metro 2033, és Last Light címmel címmel. A történet 2033-ban kezdődik, ahol az atomháborúnak köszönhetően minden ember csak a metró alagutakban talál esélyt a túlélésre.
Főszereplőnk Artyom egy a túlélők közül, és ő is annak az osztagnak a tagja, akik mindig a felszínre merészkednek, hogy a maradék erőforrásokat lejuttassák a metróba. Ám a sugárzás miatt az emberiség nagy része nem halt ki, csak átalakult különféle torz szörnyeteggé, akik emberekre szomjaznak.
Ezek a borzalmasan gyors, és agresszív dögök fognak minket a gatyánkból is kiugrasztani, mert hangtalanul tudnak közlekedni, és akár a falról, vagy a plafonról is támadhatnak. Ha nem lenne elég nyomasztó a kihalt, növényekkel borított, helyenként lyukas metró alagúthálózat, akkor ez fel fogja tornászni a vérnyomásunkat egy pillanat alatt. A folyamatos vízcsöpögés, és vízhang még csak emeli ezt a tétet, és persze ne is beszéljünk a föld alatti állandó sötétségről. Ám a felszínen se jobb a helyzet, mert a metróba nem merészkedik le az összes szörny így a felszíni világ az övék. Itt hiába van világos, folyamatosan a fejünkbe van a tudat, hogy cserélni kell az oxigénpalackokat, különben megfulladunk, és ez akár a legkeményebb csaták közbe is megtörténhet.
Prey
A Bethesda az elmúlt pár évben 3 régi nagy FPS sorozatot is felélesztett, ennek volt az eddigi utolsó próbálkozása a Prey. A 2006-os játékot teljesen figyelmen kívül hagyva, egy új történetet, és főszereplőt mutatnak be nekünk, de a sci-fi vonaltól nem tudtak elszakadni. Egy űrállomás karbantartóját, Yu-t alakítjuk, akinek az élete tökéletes, menetrendszerű. Ám idővel rájön, hogy ez az egész egy illúzió, és az űrállomáson csúnyább dolgokkal kísérleteznek, mint amire számított. Emberi DNS-t próbálnak az űrlényekével összekeverni, de ennek nem vár következménye lesz, az űrlények (a Mimic-ek) kiszabadulnak, és lemészárolják az űrállomás nagy részét. Yu életben marad, és rájön, hogy ő is a kísérlet része volt, így neki olyan képességei vannak, mint Mimic-eknek. Bármilyen formát ölthetünk, a bögrétől egészen a székeken át, a dobozokig. Ez a lopakodást segíti elő, de akár különböző logikai feladatokat is megoldhatunk vele.
És itt jön a játék igazi eszenciája, hogy a Mimic lények is bármilyen formát ölthetnek, így bármikor bárhonnan az életünkre törhetnek, akár többen is. Előfordulhat, hogy belépünk egy szobába, és akár minden tereptárgy ellenfél is lehet. Egy idő után kialakul az a furcsa ösztön, hogy elkezdjük lövöldözni az asztalokat, és polcokat, lőni, csak a biztonság kedvéért. Ám ezeknek a Mimic-eknek van több, sokkal nagyobb, és erősebb variációja, így akár 6-7 méter magas egyedekkel is össze kell csapnunk, ami rengeteg taktikázást, és gyors helyzetfelismerést igényel. Ám nem leszünk teljesen kiszolgáltatva, lesznek robotok, akik jeleznek, ha van valami idegen élőlény a környéken, és az új kedvenc fegyverünk a Glue gun is itt mutatkozott be, ami a leragasztja őket a padlóhoz, így könnyűszerrel szét lehet lőni őket.
Dying Light
Mielőtt a Resident Evil újrareformálta volna az FPS-Horror műfajt, a Lengyel Techland azért felrakta magát a térképre, egy életre a Dying Light-tal. Mostanában el vagyunk árasztva Zombis játékokkal, így már nem félünk tőlük annyira, mint 20 éve. Már ha egy csoszogó zombit látunk, rögtön a szórakozást látjuk bennük a veszély helyett. És erre a Dying Light is nagyon jó példa, ám a horrort is tökéletesen kezeli a játék. Amikor kint vagyunk a városban, akkor a zombik, mint zavaró elem, vagy mint XP gyűjtési lehetőség szolgálnak, de a játék elején még komoly kihívást is jelentenek.
Ezt csak a csoszogós klasszikus zombikra értem, a többi fajtája igenis komoly fenyegetés lesz számunkra. Lesznek üvöltöző rohanó őrültek, akik bárhová felmásznak utánunk, és amíg csak élnek, addig fognak üldözni. Vannak nagydarab lomha zombik, akik egy hatalmas betontömbbel mászkálnak, és igen nagyot ránk tud vele sózni. Velük fogunk találkozni általában mindig, és amikor leszáll az éj, mindenki sokkal erősebb, agresszívabb, és gyorsabb lesz, és akkor még nem is említettem a Volunteereket. Ha nem lenne eléggé para az éjszaka, akkor még itt vannak ők is. Akik majdnem sebezhetetlenek, hatalmasakat ugranak, ha észrevesznek, addig üldöznek, amíg el nem kapnak, és nem utolsó sorban csak az UV fény tudja őket megállítani. Nem hiába kapunk dupla tapasztalati pontot éjszaka, mert aki az óra csipogása után nem megy el aludni (mármint a játékban), annak kikezdhetetlen ingerküszöbe van.
És persze rengeteg belső térrel is fogunk találkozni, hordák elől menekülhetünk a csatornába, és megszámlálhatatlan karantén zónával fogunk találkozni, ahol egy több emeletes házat kell kitakarítanunk, és összegyűjtenünk a benne lelhető kincseket, és itt találkozunk a játék egyik legijesztőbb lényével, egy csecsemővel, akinek a sikítása az összes közelben lévő élőhalottat a közelünkbe vonzza.
Dying Light The Following Enchanced PS4
Dying Light The Following Enchanced Xbox One
Evil Within
A Resident Evil 4. része után Sindzsi Mikami otthagyta a szériát, és teljesen máson kezdett el dolgozni, a horror világán belül. Egy újabb túlélőhorror játékot kaptunk, ami nem is áll annyira távol a Resident Evil játékoktól, de a körítés jóval elborultabb annál. Ezúttal egy nyomozót, Sebastien Castellanos-t irányítjuk, akit kirendelnek egy korházhoz, ahol furcsa dolgok történnek. A helyszínen Sebastien lát egy hallucinációt, ahol az életéért menekül, és lát egy fehér csuklyás lányt. Ezután az egész világ elkezd összeomlani, utána újabb hallucináció, és egy teljesen idegen tájon ébredünk, innentől kezdve pedig elkezdődik a rémálom.
A történetbe jobban nem mennék bele, de nem is itt van a lényeg. Az egész játék olyan, mint egy nyomasztó rémálom. Lesz, amikor hordában érkező zombiszerű, őrült embereket kell halomra lőni, lesz amikor szellem elől menekülünk, vagy bujkálunk, de akadnak olyan pillanatok is, amikor egy saját nyakát kitörő baltás hentesnek kell túljárnunk az eszén, miközben próbálunk nem megfulladni a gyilkos gázban. Ez a játéknak csupán egy szelete, rengeteg ehhez hasonló ötlet van, ami nem engedi, hogy egy pillanatig is megnyugodjunk. A fejlődés például egy elhagyatott elmegyógyintézetbe történik, ahol egy villamosszékbe ülve magunkba vezetjük az áramot. És ez minden megszerzett képességnél meg fog történni. Az őrültség nem ismer határokat, és ezt itt meg is fogod tapasztalni.
