#Ps4

Need for Speed Heat - Az NFS nagy visszatérése!

2019. Szeptember 20.

A Need for Speed az elmúlt 14 évben mondhatjuk, hogy haldoklik sajnos. Persze a Hot Pursuit, a Rivals, vagy a Payback mondhatni jól sikerültek, de a 2005-ös Most Wanted óta nem sikerült maradandó élményt nyújtania az NFS játékoknak. Az okokat most talán hagyjuk, hiszen lesz mit megbeszélni a Heat-ről. Az EA mostanában (a Battlefront II botrány után kezdve) folyamatosan szondázza a játékosokat, és saját bevallásuk szerint igyekeznek minden játékukat a rajongók igényeire szabni. A FIFA 20 például már megkapta az első pontszámait, és úgy fest, ott bevált a recept. Vajon az NFS Heat is jó értékeléseket fog kapni? A Heat kicsit olyan, mint ha sok-sok régebbi NFS lenne egybegyúrva, vegyítve ezt a Crew és a Forza sorozatból ismert elemekkel.


Control élménybeszámoló - Jobb, mint az Alan Wake?!

2019. Szeptember 04.

A Remedy nem tartozik a legtermékenyebb fejlesztőstúdiók közé. A Playstation 2 korszakban a Rockstarral karöltve ők alkották meg Max Paynet, sokunk kedvenc akcióhősét. Max kalandjai sok szempontból egyediek voltak, de igazán a játékmenetbeli újítások miatt, és a korszakra nem jellemző módon tálalt brutális és mélységesen emberi sztori miatt gondolunk rájuk vissza mosolyogva. A másik két ismert játékuk a vegyes kritikákat kapott Quantum Break, és az Alan Wake. Utóbbi sokak szerint az Xbox 360 legjobb exkluzív címe lett. Mesteri sztori és sztori vezetés, és olyan atmoszféra volt jelen a játékban, melyet azóta sem igazán láttunk. Bár a Remedy játékai nem sokban hasonlítanak egymásra, egy valami azonban közös, a bullet time alkalmazása, és a gunplay. Legújabb játékuk, a Control augusztus végén jelent meg, és kisebb meglepetésre, talán a legjobb játékuk lett. A Quantum Break kritikai és anyagi bukása után senki sem számított nagy durranásra, és mégis a Controlt világszerte imádják a kritikusok és a gamerek is. Persze messze nem tökéletes. Tény hogy a harcrendszer a telepatikus képességekkel kiegészülve elképesztően élvezetes, sajnos a történet egyes pontja elég kiszámíthatóak. A főhősről például a játék elején, a világon semmit nem tudunk, szépen lassan jönnek csak az infók, ahogy haladunk előre. Egy másik fura eleme a játéknak, hogy sok mindent meg sem tudunk főhősünkről és a cselekményről, ha nem szedegetjük össze az elrejtett dokumentumokat.


Marvel’s Avengers - Érdemes lesz bosszút állni!

2019. Augusztus 13.

Igen. Köszönjük, hogy elolvastad. Na jó, azért ennyire nem egyszerű a képlet. A Square Enix már jó ideje fejleszti a Bosszúállók játékot, idén pedig az E3-on sok friss infót is elárultak. Kaptunk egy hosszú játékmenetvideót, melyben láthatjuk Vasembert, Amerika kapitányt, Fekete özvegyet, Hulkot, és Thort. A karakterek a klasszikus Marvel képregényekben megszokott stílust kaptak, mely első ránézésre talán furcsán hat. Azonban ettől függetlenül nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a karakterek kidolgozása bámulatos! Az előzetesben San Francisco híre hídján, a Golden Gate-en küzdenek hőseink. A játék erősen épít a ccoperatív sztorimesélésre, ám a fejlesztők szerint a kampány egyedül is teljes értékű lesz, és élvezetes. A karakterek tulajdonságaikból adódóan teljesen egyedi játékstílust képviselnek. Míg Natasa a bunyóban és a lopakodásban jártas, Hulk inkább a féktelen tombolás szerelmeseinek fogja elnyerni a tetszését, de Thor villámdobálása és pörgő kalapácsának reptetése is kifejezetten szórakoztatónak tűnik.


Star Wars Jedi Fallen Order előrendelés – Velünk lesz az erő!

2019. Augusztus 08.

Idén végre teljesül sok gamer álma, ugyanis érkezik egy teljes egészében sztori központú Star Wars játék. Bár a Battlefront második része is kapott egy nyúlfarknyi történetet, azért inkább hatott a sztorimód egyfajta tutorialként, hogy felkészüljünk az online küzdelmekre, mint sem egy teljes értékű kampánymódra. Furcsa mód a Force Unleashed 2 óta nem érkezett egy SW játék sem, mely a multi helyett inkább a történetet helyezte előtérbe, pedig a messzi-messzi galaxisban bőven van még sok olyan mese, amiket szívesen megismernénk. A Jedi Fallen Order abszolút mellőzi a multit, és az FPS stílust is. Ismét TPS nézetben harcolhatunk a birodalmiak ellen, ezúttal egy ifjú jedi szerepében. Főhősünk éppen felfedezi képességét és erőérzékenységét a sztori elején. A birodalmi erők természetesen hamar fel is figyelnek erre, és már küldik is a halálosztó inkvizítorokat.


FIFA 20 – Az összes újítás egy cikkben!

2019. Július 31.

Az idei év sem telhet el úgy, hogy az EA ne dobná piacra aktuális FIFA játékát. Szeptemberben ismét kezdetét veszi a labdakergetés, a homlokizzasztó online küzdelem, és a controllerek látványos repülése. A kiadó rengeteg újdonságot ígérnek, mint minden évben, ám ezúttal bizakodóbbak lehetünk, hiszen az eddig napvilágot látott infók szerint tényleg egy minden elemében megújult FIFA játékot várhatunk. A legfontosabb újítás mindenképpen a Volta játékmód. Ez az új lehetőség a Journey módot kívánja felváltani. Jó hír a FIFA Street szerelmeseinek, hogy visszatérnek az utcai grundok, ahol a nagy gólok helyett a mesteri cselek, és a trükkös megoldások kapnak főszerepet. Alakíthatunk saját utcai csapatot, akár valódi sztárokkal a keretünkben, és online, vagy offline is szerencsét próbálhatunk. Bár sok helyszínt még nem fedtek fel, de Amsterdamban és Tokióban biztosan lehetőségünk lesz rúgni a bőrt. A Volta másik nagy erőssége a teljesen új alapokon nyugvó cselrendszer, melynek kapcsán az utcai foci gyökeresen eltér majd a jól megszokott nagypályás játékélménytől. Mivel 2012 óta nem jelent meg utca focis játék, mindenképpen jó húzás ez a készítőktől.


NHL 20 - A jégpályák harcosai készen állnak!

2019. Július 29.

Egy évente megjelenő sportjáték esetében nehéz komolyabb újításokat minden egyes felvonással hozni, de az Electronic Arts próbálkozik azért - az NHL 20 az idei észak-amerikai hokiliga hivatalos játékadaptációjaként több módosítással is rendelkezni fog! Az NBC Sports kommentárját az EA leváltja egy új csapattal, amiben Drake, James Cybulski, illetve a visszatérő Ray Ferraro is mikrofont fog ragadni. Drake mellett további vendégkommentátorokra is számíthatunk (Chance, Don Cherry és Wayne Gretzky is bekerülhet). Új lövő engine is lesz az NHL 20-ben, mégpedig azzal a céllal, hogy több ikonikus lövés is megvalósuljon a játékban, így P. K. Subban, Alexander Ovechkin, Steven Stamkos, vagy a játék borítóján (legalábbis Amerikában) feltűnő Auston Matthews különleges mozdulatával is gólt szerezhetünk. A tervek szerint 10-15 ilyen lövés van tervbe véve, és idővel több is bekerülhet a játékba. Az animációs rendszer is kapni fog egy felújítást, hogy ne legyen már-már elviselhetetlen a mozgás hirtelen váltása - a kontextustól függően természetesebb animációkat láthatunk a pályán, így valósabbnak fog tűnni a két csapat küzdelme.


eFootball PES 2020 – Veszélyben a FIFA, megérkezett a trónbitorló?

2019. Július 25.

A Konami és az Electronic Arts nagyon régóta küzd egymással a focijátékok terén. Előbbi a Pro Evolution Soccerrel (amit a köznyelv PES-ként említ), utóbbi pedig a FIFA sorozattal próbálja elnyerni a futballimádók kegyét. Idén is egymásnak feszül a két franchise. Az eFootball PES 2020 egy nemzetközi terjeszkedés első része lesz, ugyanis az ígéret nem kicsi: az eFootball forradalmi szintre emelése és a közösség kibővítése világszerte. Persze ezen túl maga a játékmenet is javulni fog - Andrés Iniesta, a legendás középpályás közreműködésével az eddigi lehető legkomolyabb hitelességet akarja a Konami felmutatni 2019 őszén. Dinamikus cselezési technikánk is lesz - a realizmust nem csak heccből említi a játék, tényleg ez a célja. (S ha már Iniesta, Ronaldinho egyedi stílusa is fel fog bukkanni - akár úgy is mozoghatunk mint ő!) Az eFootball PES 2020 komoly változtatásokkal készül a Master League móddal is, amiben egy új, interaktív párbeszédrendszer révén a mi kezünkbe kerül a történet haladása.


Madden NFL 20 - Csontropogtató szezonstart!

2019. Július 09.

A sportjátékok és azon belül is az Amerikai foci rajongóinak nagy örömére hamarosan kézzelfogható formában is üzletünk polcaira kerül a Madden NFL 20, mely az EA Sports gondozásában augusztus 2-án érkezik! A Madden sorozat az évek előrehaladtával természetesen hatalmas változásokon ment keresztül és mint minden mai játéknál, az NFL 20 esetében is elképesztően szép és részletgazdag látványvilág vár ránk, de ami ennél is fontosabb, azok a játékosok által felfedezésre váró új játékmódok és lehetőségek sokasága! Az új rész szlogenje: ”Légy te magad a franchise arca” találóbb és kifejezőbb már nem is lehetne, hiszen ezúttal tényleg Te magad alakítod, formálod a játékot, a saját arculatodra, a saját elképzelésed szerint. A Franchise játékmódban kizárólag rajtad múlik, hogy mikor és milyen módon válj a sportág királyává, de vigyázz, minden döntésednek súlya van amely kihat a karriered alakulására. Az új Scenario motornak köszönhetően a szoftver olyan egyedi forgatókönyveket és kihívásokat generál számodra, amely óriási mértékben befolyásolja az előmeneteledet az NFL ligában.


FIFA 20 előrendelés - Szeptemberben indul a szezon!

2019. Június 26.

Minden évben várjuk az aktuális FIFA játékot, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a sorozat történelmében a FIFA 20 nemcsak számos újítással, hanem a készítők elmondása szerint, valódi mérföldkövekkel kívánja megreformálni a világ legkedveltebb videojátékát! Az új részek megjelenését minden évben óriási várakozás előzi meg világszerte, köszönhetően az új csapatok csatlakozásának és a grafikai tuningnak, ám a FIFA 20 minden eddig látott és tapasztalt fejlődésre, köröket próbál ráverni. A FIFA 20 esetében a több játékmódot és lehetőséget magában foglaló VOLTA játékmód kiválasztásával egy soha eddig nem tapasztalt új világ nyílik meg a játékos számára. A Football Intelligence segítségével a virtuális foci még soha nem volt ennyire élethű! Nem csak a lelátón szurkoló és valósággal hömpölygő tömeg, de ami a legfontosabb, a játékosok mozgása kommunikációja, reakciója sem volt még ennyire realisztikus és szinte a valósággal vetekedő, a FIFA Ultimate pedig szinte végeláthatatlan lehetőségeket tár elénk a saját csapatunk létrehozására.


DOOM Eternal - Őszi nagytakarítás a pokolban!

2019. Június 22.

Idestova 26 éve már, hogy a id Software fejlesztésében napvilágot látott az első DOOM videojáték, mely minden kétséget kizáróan stílust teremtett, az FPS játékok világában. A megannyi folytatás után is töretlen sikernek örvendő széria, idén ősszel új folytatással jelentkezik, ami a DOOM Eternal formájában ölt majd fizikai formát és taszítja le ismét játékosok millióit egyenesen a pokol legmélyebb bugyraiba! Csaknem harminc év telt le, de apróbb különbségektől eltekintve a történet gyakorlatilag napjainkig nem sokat változott. Feladatunk a DOOM Eternalban is az lesz, hogy a sötét pokolba alászállva megakadályozzuk a démonok földi eljövetelét, amit a lehető legnagyobb golyózáporral és az alvilág teljes elpusztításával kell majd nyomatékosítanunk! A fejlesztő id Software elmondása szerint az előző részhez képest az Eternalban megsokszorozódik ellenségeink száma és nem csak mennyiségben, hanem a démoni fajok tekintetében is. A túlerővel szemben természetesen megfelelő kaliberű fegyverekre is szükségünk van!


Call of Duty: Modern Warfare - Modernebb hadviselés!

2019. Június 03.

Call of Duty: Modern Warfare címmel bejelentésre került a legnépszerűbb lövöldözős játék soron következő része. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a harmadik Modern Warfare után nem a negyedik következne? Szóval akkor most mi is a helyzet? A válasz nagyon egyszerű. Az új Modern Warfare nem az előző részek folytatása, hanem egy teljesen új szellemiségben, történeti szálon és időpontban játszódó kaland, amit a COD játékok fejlesztéséért felelős Infinity Ward Stúdió hívott életre. Bizonyára sokatok egyetértene ha azt állítanánk, hogy a COD játékok zöme az elmúlt években kezdett kissé elcsépelt és önismétlővé válni. Persze voltak üde színfoltok, példának okáért a Call of Duty WWII amely 2017-es megjelenését követően akkora sikert aratott, hogy egészen a mai napig folyamatosan keresitek és meg is vásároljátok nálunk. Az Activision nem bízta a véletlenre és az új Call of Duty fejlesztésével azt a legendás fejlesztőbrigádot bízta meg, akik sikerre vitték a Black Ops szériát is, begyűjtve több millió rajongót és online játékost. Az új rész számos újítást hoz magával elsőként kell megemlítenünk a vadonatúj grafikai motor, ami az egész Modern Warfare-t mozgatja. A látvány valami egészen elképesztő és kijelenthetjük, hogy a széria életében még soha nem találkoztunk látványosabb alkotással.


Death Stranding előrendelés - Amikor egy látomás testet ölt...

2019. Május 30.

Ember legyen a talpán – persze Hideo kojima mesteren kívül – aki pontos és részletes leírással tudna szolgálni a világ talán legtitokzatosabb videojátékáról, a hosszú évek óta készülő Death Stranding-ről. A játékfejlesztés pápájaként számon tartott Kojima nevéhez fűződik többek között a világsikerű és kultuszt teremtett Metal Gear Solid széria ,mely folytatásaival több mint 30 évet élt meg, egészen addig amíg a látnoki képességekkel is illetett megálmodója ott nem hagyta a Metel Gear terjesztéséért felelős kiadóját a Konamit. Ekkor történt, hogy néhány tehetséges alkotót maga köré gyűjtve magalapította a Kojima Productionst és nem sokkal később bejelentette, hogy egy olyan játékon dolgozik amit eddig még nem látott a világ.. Elképesztő egy figura. Nincs a földön még egy olyan ember aki órákig képes beszélni egy játékról, amiről ezalatt az idő alatt tulajdon képpen semmi fontos részletet nem árul el. Nincs ez másképpen a Death Stranding esetében sem, amelyről a bejelentése óta számtalan a főbb szereplőket bemutató előzetest láthattunk, nem ritkán akár 10-20 perces videók formájában, továbbá masszív játékmenet videókat is megtekinthettünk, melyek végén mindig ugyanazokat a kérdéseket tettük fel magunknak: Mit is láttunk valójában és mi lesz a feladatunk a Death Stranding-ben? Ugyanez a kérdés motoszkált a fejünkben tegnap is amikor egy 8 perces, bár az eddigieknél sokkal kommunikatívabb videónak köszönhetően, leleplezték a megjelenés pontos napját, amely 2019 november 8-án esedékes, örömünket pedig még ennél is tovább fokozták amikor kiderült, hazánkban Magyar felirattal kerül forgalomba a játék!


Days Gone élménybeszámoló - Túléltük az inváziót!

2019. Május 24.

Agyonismételt ez által közhelynek tűnő kijelentés, de higgyétek el ettől még nagyon is igaz, amihez a Sony hozzányúl, rövid időn belül arannyá változik, a Japán óriás pedig időről időre bebizonyítja, egyszerűen nem tudnak hibázni ha játékkészítésről van szó! A kizárólag PS4 konzolra optimalizált, majd megjelent játékok így vagy úgy, de korszakalkotó alkotások és ha ezeket a játékokat játszod, nem csak a több tíz vagy százmillió dolláros fejlesztési költséget, hanem azt a borzalmas mennyiségű időt és törődést is érezni fogod, amit több száz szakember fektetett egy játék fejlesztésébe nem ritkán, 4-6 éven keresztül. Nincs ez másképpen a Days Gone esetében sem, amelyen több mint 4 éven át munkálkodott a Bend Studio és most, hogy közel 80 óra után a történet végéhez értünk, legnagyobb örömünkre kijelenthetjük, a papírforma ismét beigazolódott! A játékban főhősünk Deacon St. John bőrébe kell bújnunk, hogy ezt követően egy iszonyú küzdelmes, de történetében és látványvilágában is lebilincselő kalandban vegyünk részt, egy az egész világot megváltoztató vírus kitörését követően. A játék sokat nem lacafacázik, már a kezdő képsorokkal nyilvánvalóvá teszi számunkra, hogy nem lesz sétagalopp az elkövetkezendő időszak. A vírus kitörésének éjszakáján indul a történetünk amikor is a menekülő Deacont, csúnyán megsebesül feleléségét Saraht és legjobb barátját ”piást” láthatjuk amint lélekszakadva menekülnek egy sikátorba. A beszűrődő zajokból is nyilvánvaló, az utcákon hatalmas pánik uralkodik, ám a sikoltozó emberek jajveszékelését pokoli morgások és állatias visítások harsogják túl és anélkül, hogy szereplőink megszólalnának már tudjuk, a lakosság egy részén valami szörnyű és fékezhetetlen erő lett úrrá. Mellettünk egy Nero víruskutató helikopter várakozik, de hely hiányában csak az egyre rosszabb állapotban lévő Saraht tudjuk felkönyörögni.


Tom Clancy's Ghost Recon: Breakpoint - Kíméletlen cooperatív tisztogatás!

2019. Május 20.

Ahogy azt már sokan előre sejthettük a Ubisoft ma leleplezte legújabb Tom Clancy’s játékát, amely a Ghost Recon: Breakpoint nevet kapta. Az előző rész a Wildlands óriási sikere után az is sejthető volt, hogy valahol, valamilyen formában, de újra visszatér a világ legjobb taktikai egysége, hogy élükre állva felvehessük a harcot az aktuális fenyegetés ellen, ám ezúttal egy csendes-óceáni szigetet kell célba vennünk, hogy rendet vágjunk a kezünkben lévő összes eszköz segítségével. Szokták mondani, a fejlődésnek semmi sem szabhat gátat. Igen Ám, de amikor az ember által létrehozott mesterséges intelligencia működtette eszközök rossz kezekbe kerülnek, drasztikus és azonnali beavatkozásra van szükség! Itt jön képbe a Ghost Recon Wildlands egyik mellékküldetéséből ismerős és fékezhetetlen stílusáról megismert Cole D. Walker és katonai egysége Wolves, akikkel az lesz a feladatunk, hogy behatoljunk az említett Aurora nevű szigetre és a felszerelésünk egy részét képező High-Tech drónok segítségével feltérképezzük és halálos csapást mérjünk egy szélsőséges szervezetre! A Ghost Recon: Wildlands játékmeneti elemeit tovább örökítő Breakpointban eldönthetjük, hogy egyedül, vagy 4 fős cooperatív módban indulunk harcba egy grandiózus és teljes szabadon bejárható nyílt világban.


A Plague Tale: Innocence - A fekete halál markában

2019. Május 13.

Mit tennél ha gyerekként lennél kénytelen végignézni szeretteid halálát, miközben a történelem talán legsötétebb időszakában az inkvizíció által üldöztetve, még a gyilkos pestissel is szembe kellene nézned? A 2017-ben az E3 konferencián bemutatott és az Asobo Studios által fejlesztett A Plague Tale: Innocence pontosan ezt próbálja bemutatni, méghozzá olyan szívbemarkoló és nyers őszinteséggel bíró történet keretében, amellyel eddig csak nagyon kevés alkotás esetében találkozhattunk. A játék egy testvérpár, Amicia és Hugo történetét meséli el, akik a 12. századi Franciaországban próbálják túlélni a mindennapokat szüleik elvesztése után. Gyászolni nincs idejük ugyanis az inkvizíció javában zajlik, ez által rájuk is folyamatos veszélyek leselkednek a véres és kegyetlen hadjárat közben, amit a városban elszaporodott éhes és ezáltal rendkívül agresszív patkányok is nehezítenek. Bár központi szerepben lesznek az említett patkányok, A Plague Tale játékmenetének gerincét nem csak az említett rágcsálok jelenléte fogja alkotni, azonban amikor felbukkannak ezt olyan létszámban teszik, hogy kis híján a teljes képernyőt be is fogják lepni!


Biomutant - Szamuráj szőrmók és az élet fája

2019. Május 06.

Ugyan mindenki a 2018-as évre várta az Experiment 101 játékát, de ez senkinek nem okozott gondot, hiszen jó munkához idő kell és minden jel arra utal, hogy a Biomutant egy igazán jó játék lesz. Egy poszt apokaliptikus világban játszódik, ahol az emberek már nem léteznek. Az utánuk maradt romokat és eszközöket állatokból mutálódott lények hasznosítják. A történet főszereplője egy mosómedve,macska hibrid, aki egy hatalmas karddal tesz rendet a világban. Egy nyílt világú akció RPG játékról beszélhetünk, kb 16 km2-es bejárható területtel. A story lényege, hogy a szigeten, ahol élünk van egy hatalmas fa, ami feltétlen szükséges az élet fennmaradásához, azonban ennek a fának a gyökereit hatalmas bestiák rágják szét. Egészen egyedi módon, nem csak egy lehetőség van a fa megmentésére,ugyanis két féle megoldás közül lehet választani. Az egyik, hogy egyenesen lemegyünk a gyökerekhez és egyesével kiírtjuk ezeket a bestiákat, de itt le kell szögezni, hogy bár ez egyszerűnek hangzik, de minden lény különböző harc stílusban küzd, így ez egy igazán kihívást jelentő feladat lesz. A másik út, hogy összegyűjtjük a Nono szellemeket és elvisszük őket a fához, hogy megmentsék.


Borderlands 3 - visszatérés a Pandora bolygóra

2019. Május 02.

Mindenki kedvenc looter shooter játéka visszatért idén szeptemberben. Nem kevesebb, mint hét éve várjuk már, hogy hogyan fog folytatódni a kincsvadászok kalandja. Ahogy az első és a második résznél, itt is kb 5 év telik el. Erre hivatalos megerősítés nincs, azonban a trailerben Tiny Tina már nem is annyira tini inkább látszik felnőttnek. A jelenleg megjelent információk alapján biztosra tudhatjuk, hogy a Borderlands 3 szinte minden tekintetben fejlődött az elődjéhez képest. Ami a régi maradt az a hangulat, a történet és a jó humor, szóval mindent meghagytak, amit szerettünk benne. Ellenben a játékot felépítő elemek, rengeteget változtak, de csak pozitív irányba. Az eddig is hatalmas fegyverarzenált tovább bővítették (nem mintha nem lett volna elég). Nem csak a darabszám változott, ugyanis minden fegyver kapott egy másodlagos tüzelési módot is, amit úgy kell elképzelni, hogy egy stukkernél választani lehet, hogy tűz, vagy jég sebzéselegyen. Amit még mindenképp érdemes megemlíteni, hogy kapunk egy új sebzésformát, ami nem más, mint a sugárzás. Ha egy ellenfelet ezzel a módszerrel győzünk le, a halála után felrobban és a közelében lévő ellenfelek is sugár sebzést szenvednek el.


Blood and Truth PS4 (PlayStation VR) - Vérbosszú a virtuális térben

2019. Április 29.

Biztosak vagyunk abban ha azt állítjuk, hogy az elmúlt években a Sony szép számmal örvendeztetett meg minket minőségi exkluzív játékaival, sokatok elismerően bólogat. Elég csak a legutóbbi és szinte pillanatok alatt közönségkedvencé előlépett PS4 exkluzív játékokat megemlítenünk, mint a Horizon Zero Dawn, Detroit: Become Human, God of War, Last of Us, a négy folytatást is megélt Uncharted szériát vagy az elképesztően nagy sikert aratott Days Gone neve hallatán, az igazi műértők szeme is felcsillan! A virtuális valóság terén is úttörő és piacvezető szerepet betöltő Japán óriás ugyan számtalan szuper játékot dobott piacra a PlayStation VR headset megjelenése óta, ám néhány kiemelkedő címtől eltekintve (Gran tursimo Sport, Batman Arkham VR, Eagle Flight VR, Astro Bot, DOOM VFR, Resident Evil 7) sokak számára többnyire feledhető és rövid szavatossággal rendelkező alkotásokat sikerült előrukkolniuk.


Star Wars Jedi: Fallen Order - Egy bukott rend és az erő krónikája

2019. Április 24.

A Star Wars világában nagyon sokáig hatalmas csend volt, melyet csak az tört meg, hogy a Disney felvásárolta a franchiset. Amint ez megtörtént teljes egészében lett átgondolva az univerzum. Két részre szakadt az egyik lett a legendák (ezek a régi könyvek/képregények, melyek cselekményei már nem tartoznak a hivatalos Star Wars történetéhez) és a kánon (ezek már a Disney felügyelete alatt megjelent könyvek/filmek/képregények, valamint ide tartozik még az eredeti két film trilógia is). Mióta megtörtént a felvásárlás folyamatosan kapjuk az újabbnál újabb feldolgozásokat, mind filmek, rajzfilmek és (ezt eddig nem mertük volna így kijelenteni) játékok tekintetében is. Eddig négy filmet kaptunk melyből kettő egy az újabb trilógia első két része, a másik kettő pedig Spin Off. Sajnos a Rogue One kivételével (melyet mindenki imádott), az összes film vegyes fogadtatásban részesült. Sokak szerint a Disney elvitte az univerzumot egy elég gyerekes irányba, ami már nem teljesen tükrözi, azokat a mondanivalókat, amiket az eredeti trilógia próbált átadni a nézőknek. Azonban a sok negatív értékelés ellenére, mindenki tűkön ülve várja a december 19-ei dátumot, hogy a mozi terembe beülve megnézhessék miként zárul le a híres Skywalker család története és miként épül fel egy új erőhasználó dinasztia.


Wolfenstein: Youngblood - A harmadik birodalom végső bukása

2019. Április 16.

A történelem órákon sokszor gondolkodtunk azon, milyen lenne a mai világ, ha a II. világháború a nácik győzelmével fejeződött volna be. Ezzel kapcsolatban, csak kevés irodalmi mű készült, de nagy szerencsénkre a Bethesda megalkotta számunkra a Wolfenstein játékokat, így egy elég valószerű képet adva, mi minden lenne más (például a House of theRising, Sun Hous In Neu-Berlin lenne). Az eddigi részekben B.J Blazkowicz szerepében kellett a gonosz németek orra alátörni a borsot, melyet mindenki imádott. A jelenlegi konzolgenerációra eddig két teljes játék és egy kiegészítő rész jött ki, (The New Order, The Old Blood, The New Colossus). 2019-ben érkezik az új kiegészítő, ami a Wolfenstein YoungBlood névre hallgat. Ebben a részben kivételesen nem Blazkowicz lesz a főszereplő, hanem iker lányai Jessica és Sophia.


Judgment - Az ítélet téged is utolér!

2019. Április 13.

A Yakuza játékokról már biztosan mindenki hallott. Hatalmas sikereket hozott a Seganak, szóval nem is csoda, hogy kihoztak egy új címet, ami ugyan ebben az univerzumban játszódik. Sajnos a Judgment néven megjelent spin-off eladásban nem hozta a számokat, azonban Pierre Taki (ő a színész, akiről a főszereplőt mintázták) drogbotránya után olyan mértékben kezdték megvásárolni a játékot, hogy a kiadó kénytelen volt kihozni játékát a nyugati piacra is. Aminek mi kifejezetten örülünk, nem csupán azért, mert így mi is ki tudjuk próbálni, hanem azért is mert (ilyen korábban még egyik Yakuza játékkal sem volt) angol nyelvet is kapunk a Judgmethez. Alapjába véve nagyon hasonlít a Yakuzához, hiszen abban az univerzumban is játszódik, így valószínűleg találkozhatunk ismerős karakterekkel is. A történet főszereplője egy nyomozó, aki a Takuya névre hallgat. Az ízig-vérig becsületes nyomozó a saját módszereivel próbálja felgöngyölíteni az ügyeket, amiket ráosztanak. A Judgment alapjába véve egy nyílt világú akciójáték, szóval bunyó az lesz benne bőven, de nem csak erről van szó.


Tavaszi készletkisöprés - Gépek, játékok, kiegészítők akcióban!

2019. Április 10.

Beköszöntött végre a jó idő és ezzel együtt a mai naptól üzletünkben is kezdetét vette a nagy tavaszi készletkisöprés! Különleges akciónkat ugyan minden évben meghirdetjük, de idén igyekeztünk minden eddiginél jobban kitenni magunkért a kedvezményeket illetően. De lássuk mivel is készültünk nektek. Biztosíthatunk, lesz itt minden mi szem-szájnak ingere! A három konzol, az Xbox One, a PS4 és a Nintendo Switch gépek is természetesen, most jóval olcsóbbak, egyes gépcsomagokon akár 20.000 Ft-ot is spórolhatsz ha elég gyors és szemfüles vagy. Nincs ez másképpen a játékok és a kiegészítők esetében sem, az Xbox One kontrollerek közül a talán most legkedveltebb szürke-zöld és a kék-szürke változatokat a szokványos listaárhoz képest, több mint 5.000 Ft-al kínáljuk olcsóbban. Az akciós játékok esetében nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a létező összes stílus képviseltesse magát és minden korosztály megtalálhassa a számítását a legkissebbektől a legnagyobbakig.


Control - Az irányítás birodalma

2019. Április 08.

Idén végre megérkezik a Quantum Break-et és az Alan Wak-et is jegyző Remedy újabb nagy dobása a Control. A 2018-as bejelentést követően nagyon sok információ és bemutató videó látott napvilágot, így gondoltuk összeszedjük nektek a legfontosabb tudnivalókat. A játék fő momentuma a természetfeletti erők lesznek. Főhősünk Jessie a fiktív Federal Bureau of Control új igazgatója szert tesz bizonyos képességekre és miután elszabadulnak az indulatok az Ő feladata lesz visszaszerezni a Controlt. A történet vezetésbe egy hatalmas újítást hoztak, ugyanis nem lesz folyamatos narráció, hanem a pályarészeken elszórt videókból és feliratokból kell összerakni a storyt. Rengeteg érdekes képességünk lesz. Ami véleményünk szerint talán a legmenőbb az a lebegés/repülés lehetősége. Emellett tudunk használni telekinézist, amivel tárgyakat tudunk mozgatni és az ellenfelekhez dobni. Tudunk pajzsot szerezni, amit a földre lehullott törmelékből képzünk és miután már nincs szükségünk rá ezt is nekivághatjuk az ellenségnek. Még kettőt emelnék ki, az elkerülést és a telepátiát.


Shenmue III - Egy legenda visszatérése

2019. Április 04.

A Shenmue sorozat a világ egyik leginnovatívabb játéksorozata. A legutolsó rész 2001-ben jelent és még a mai napig hihetetlen a világ részletessége. A Shenmue alap története, hogy a főszereplő Ryo apját meggyilkolják és a feldúlt fiú a gyilkos után megy, hogy bosszút álljon. Itt kezdődik a nyomozás, amely során mindent fel kell derítenünk. Az utcákon bárkit megkérdezhetünk mindig új információval fog szolgálni. Bármelyik házba körül lehet nézni, minden fiókba betekinthetünk, akármelyik festmény alá benézhetünk, szóval a lehetőségeink végtelenek. Ami még a mai játékokban sincsen rendesen kidolgozva az a dinamikusan változó napszakok. Az hagyján, hogy a nappalból hirtelen éjszaka lesz, de ez kihatással van az utca népére is, valamint a boltokra, ahova csak a nyitva tartás szerint tudsz bemenni, vagy a buszokra, amiknek menetrendjük van, szóval illik időben érkezni mindenhova, hogy le ne maradjuk a lényeges nyomokról. Amit még érdemes megjegyezni, hogy nem egy lineáris történetvezetésről van szó, mivel a nyomozás sikeressége csak a játékoson múlik. Ha bizonyos nyomokat nem találtál meg az kihatással lesz a befejezésre is.


Rage 2 - Haraggal kikövezett országutak

2019. Március 27.

A Rage 2011-es megjelenését megelőzően nem volt túl nagy az érdeklődés iránta. Azonban, miután belekóstoltak a játékosok a Bethesda fantasztikus poszt-apokaliptikus világába, mindenkinek megváltozott a véleménye. A Rage első része a távoli jövőben játszódott, ahol a Földbe becsapódott egy hatalmas aszteroida. A lakosság egy részét kimenekítették egy Bárka nevű kapszulába, hogy később újra benépesíthessék a bolygót. De természetesen ez nem a forgatókönyv szerint történt, ugyanis maradtak szép számmal túlélők, ráadásul a becsapódáskor a kapszula megsérült és egyedül te maradtál életben és a tervezett időpont helyett több mint száz évvel később térsz magadhoz. Ebben a világban „banditák” uralnak mindent, de az emberek egy kis csoportja megmaradt kulturált lényként, így viszont folyamatosan fenyegetve vannak a barbár uralkodóktól. A te feladatod, hogy rendet tegyél ebben a zűrzavaros világban. A Rage 2 remekül meg tudta tartani mindazt, amit az első részben szerettünk, csak ezúttal egy jobban kiegészített univerzumot kapunk.


Crash Team Racing: Nitro-Fueled - Eszeveszett száguldás!

2019. Március 24.

Az első PlayStation egyik leghíresebb játéka a Crash Bandicoot volt. A 2017-es évet bearanyozta, hogy oly sok idő után felújított verzióban játszhattunk a régi klasszikus mind a három részével. Hálaistennek az Activision nem állt meg itt, ugyanis az idei évben kiadja a Crash Team Racing Nitro-Fueled-et, amely a nagysikerű játék, autós verziója. A jelenlegi konzolgenerációról sajnos nagyon hiányoztak az igazi jó kart játékok, de úgy látszik, ez idén megváltozik. Crash és barátai visszatérnek, hogy rendet tegyenek az utakon. Viszont láthatjuk az összes szereplőt Cocot, Cortexet, Tawnat, Tiny Tigert és mindenki mást, aki az idők folyamán a szívünkhöz nőtt. Az összes régi pályát bejárhatjuk melyeket gyermekkorukban is végig izgultuk. Visszatérhetünk az epikus helyszínekre, melyek lehetnek egy sivatagban, az Antarktisz jegén, vagy akár egy vulkán gyomrában is. Ami még hiányzik erről a generációról (ami szerintem érthetetlen) azaz osztott képernyős játékmód, de a Crash Team Racig Nitro-Fueled erre is ad lehetőség, így akár rajtad kívül még három barátoddal tudsz játszani, csak legyen elég kontroller.


Mortal Kombat 11 - Virtuális vérfürdő!

2019. Március 16.

Ha valaki kedveli a verekedős játékokat, biztosan belefutott már a Mortal Kombat sorozat valamelyikébe, hiszen immáron nem kevesebb, mint 11 résszel örvendeztetett meg minket a Warner Brothers stúdiója. A 2015-ös MK X óta epekedve várjuk a folytatást, de már nem kell sokat várnunk, hiszen idén áprilisban meg is érkezik és brutalitásban itt sem lesz hiány, ezt megígérhetjük! Ami a Mortal Kombat 11 nagy erősége a legutóbbi résszel szemben, hogy kultikus karakterek térnek vissza benne, mit például Baraka, Sonya Blade, Noob és Skarlet. Természetesen ezt a részt sem ússzuk meg, sokak (köztük szerény személyem) kedvenc színész harcosa Johnny Cage nélkül, vadonatúj kinézettel és a tőle megszokott humorral. Ez már a bemutató videóból is kiderül, ugyanis amint egy ütésből leszakítja az ellenfél fejét, aranyosan babázik egyet a róla mintázott akciófigurával.


Days Gone - Elveszett napok romjai

2019. Március 12.

A 2018-as évben nagyon kitett magáért a Sony exclusive címek tekintetében. A Last of Us II bejelentése mellett, sajnos nem kapott elég figyelmet a Days Gone, azonban végre beindult a játék körüli marketing, így egyre több információval rendelkezünk. Ami a legfontosabb, ahogy a The Walking Dead sem egy zombis sorozat, úgy a Days Gone sem egy zombis játék. Ez azt jelenti, hogy nem élőhalott zombik lesznek az ellenfelek, hanem egy vírusnak köszönhető eszeveszett emberek "Freaker-ek”. Ez a vírus nem csak az embereket támadja meg, hanem az állatokat is, szóval nem kell meglepődni, hogy ha egy megfertőzött farkas falka ered utánunk, akik akár a motoron is utolérnek. Történetünk két évvel a fertőzés kirobbanása után játszódik Amerikában.


Team Sonic Racing - Száguldozz határok nélkül!

2019. Március 07.

A tavalyi év egyik leglesújtóbb híre volt, hogy a Team Sonic Racing megjelenését elcsúsztatták 2019-re. De szerencsére az idő nagyon gyorsan szalad, szóval a megjelenésig már nem kell sokat aludni, ugyanis március 28-án minden rajongó polcára felkerülhet ez a fantasztikus játék. A 2012-es évet bearanyozta a Sonic & Sega All Stars Racing Transformed. Ezen játék megjelenése óta, tűkön ülve vártuk a folytatást, amit ebben az évben hoz el nekünk, a Sumo Digital. Sonic és barátai ismét a volán mögé ülnek, hogy rendet tegyenek az aszfalton. Ahogy azt a korábbi részekben már megszokhattuk rengeteg különböző méretű és formájú pályán versenyezhetünk. A kedvenc sündisznónkon kívül belebújhatunk, a többi karakter bőrébe is, például: Tails, Knuckles, Amy Rose, Shadow és akit már régen vártunk, visszatér Sonic ősellensége is Dr. Eggman.


Sekiro: Shadows Die Twice - A félkarú farkas útja

2019. Március 05.

Szeretted a Dark Souls játékokat? Vagy a Bloodbornt? Élvezted a szinte lehetetlennek tűnő kihívásokat és az izzasztó harcokat. Igen? Akkor van egy jó hírem: a From Software csapatának új játéka, a Sekiro: Shadows Die Twice örökölte a fent említett címek alapjait és az egészet átültette a feudális Japán egy alternatív, szörnyekkel teli verziójába. A játék főhőse egy Sekiro nevű shinobi, kinek még a történet elején elrabolják az urát, majd a rablásért felelős szamuráj még az egyik karjától is megszabadítja. A bosszú tehát elmaradhatatlan, az út pedig hosszú és veszélyekkel teli.


Devil May Cry 5 - Az ördög ötödször is sírni fog!

2019. Február 18.

A Capcom legismertebb hack and slash sorozata bő 10 év pihenő után visszatér, és stílusosabb, mint valaha. A történet jó pár évvel a negyedik rész után veszi fel a fonalat, mikor új kliens érkezik Dante démonirtó irodájába és egy szörnyek által megszállt város megmentésére kéri. Eközben a negyedik rész főhőse, Nero egy csuklyás férfit üldöz, a nyomok pedig a már említett városba vezetik őt is.


Assassin's Creed: Rogue - A templomosok kora

2018. Február 23.

Az előző generáció egyik legsikeresebb új szériája az Assassin’s Creed volt. Az első rész 2007-ben jelent meg, és elsöprő sikert aratott, és azóta nem kevesebb, mint 20 részt élt meg a sorozat, és még messze nincs vége. A PS3-Xbox 360éra utolsó Assassin’s Creedje a Rogue volt, ami méltó búcsú volt az előző generációtól, és a régi vágású AC játékoktól.


Spider-Man: A szuperhősök új generációja

2018. Január 15.

Mindenki szereti a szuperhősöket. Esetleg azzá akar válni. Lehet szeretni mind a DC mind a Marvel oldalát, a barátságos, és közkedvelt Pókembert mindenki szereti. Sok játék jelent meg a hálószövő történeteit feldolgozva, de egyik sem aratott osztatlan sikert, ami méltó lenne pókcsípte Parkerünk renoméjához. Most eljöhet az idő, hogy ne csak a mozivásznakon maradjon mindenki számára maradandó élmény (Pókember: Hazatérés), hanem a videójátékok világában is megkapja azt az elismerést, és hírnevet, amit megérdemel.